Vihar Magyarországon – sok dolga akadt a tűzoltóknak is

A pénteki vihar miatt eddig 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára.

A legtöbb beavatkozásra a Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom megyékben és Budapesten volt szükség, de Somogy, Vas és Zala megye kivételével minden megyében keletkeztek viharkárok - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Azt írták, hogy főként kidőlt fák és letört faágak miatt kellett beavatkozniuk: a faágak utakra, autókra, házakra, elektromos vezetékekre dőltek, ezeket kellett eltávolítaniuk. Helyenként a hirtelen lezúduló esőt nem tudta elvezetni a csatornarendszer, húsz lakóházból a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Néhány lakóház elektromos szekrényébe is befolyt a víz, ami elektromos tüzekhez, füstöléshez vezetett.

Budapesten és Pest megyében több lakóházba is villám csapott, és meggyulladt a tető, másutt fák gyulladtak ki a villámlástól - írták.  Volt ahol épületek tetejét és kéményét is megbontotta az erős szél, sok helyen pedig a dió és tojás méretű jégeső rongálta meg a háztetőket.

Baranya megyében eddig több mint háromszáz sérült házról érkezett bejelentés. Az eddigi adatok szerint Sellyén 245, Drávaiványin 61, Okorágon pedig 21 épületben keletkezett kár. Öt közeli megyéből kilenc tűzoltóautóval 36 tűzoltót vezényeltek a helyszínre. A tűzoltók munkáját több mentőcsapat is segíti: nyolc megyéből 66-an érkeztek 16 járművel. A sérült tetőkről kell eltávolítani a törmeléket, az összetört cserepet, a feltépett bádoglemezt, majd fóliáznak, hogy ne ázzanak be az épületek.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo