Az újságírói kérdésekre válaszolva kitért arra is, hogy a magyar vétó nemcsak a 20. szankciós csomagot, de a decemberben elfogadott, Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel végrehajtását is érinti. Ezzel kapcsolatban elmondta: Magyarországon ugyan választások közelednek, de az ország történelmét ismerve nehéz elképzelnie, hogy a magyar emberek valóban elutasítanák a rászoruló ukrán népnek nyújtandó támogatást. „Nehezen hiszem el, hogy ez bármiféle választási előnyt jelentene, de természetesen nem ismerem részletesen a magyar politikai klímát” – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón Kallas arról is beszélt: Oroszország a felelős a Barátság kőolajvezeték megrongálódásáért, mivel az orosz erők bombázták a létesítményt.
A főképviselő hangsúlyozta: Moszkva nemcsak a vezetéket támadta, hanem az ukrán energiainfrastruktúra mintegy 80 százalékát is. Mint fogalmazott, nem lehet hibáztatni Ukrajnát azért, hogy a téli hidegben elsősorban a lakosság energiaellátásának helyreállítására összpontosít.
„Ukrajnának biztosítania kell, hogy az embereknek legyen fűtésük és áramuk. Természetes, hogy ezt előrébb sorolják annál a vezetéknél, amely olcsó olajat szállít más országokba” – mondta.
Kallas szerint a kialakult helyzet egyértelmű következménye annak, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. „Ha Oroszország nem kezdte volna el ezt a háborút, ezek a problémák sem merültek volna fel” – fogalmazott.