Verik a hibridek a tisztán elektromos autókat

A Renault közölte első féléves értékesítési számait. Eladásaik 1,9 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, köszönhetően a hibridek erős teljesítményének Európában.

A cég olyan új modelleket dobott piacra, amelyeket csak hibrid változatban kínálnak, és ezt a gyakorlatot folytatják – tette hozzá Cambolive.

Nagyon nagy a kereslet az ilyen típusú motorokra.

Európában a teljesen elektromos autók eladásai stabilan a teljes mix 11,6 százaléka körül alakultak, de a második félévben várhatóan növekedni fognak a Scenic EV és az új R5 októberi bemutatásával.

Cambolive szerint az elektromos járműveik, beleértve a hibrideket is, a második félévben meghaladják majd eladásaik 50 százalékát. (Reuters)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo