A kormány 2006-ban 13 milliárd forintot különít el a rossz állapotú, önkormányzati tulajdonú utak felújítására. Az egész országra vonatkozó keretből a Fővárosi Önkormányzat is pályázhat - tette közzé a főváros közleményében.. Egy tavalyi megállapodás értelmében a Budapest útfelújítására szánt önkormányzati összegekhez az állami költségvetésből plusz egy forinttal járulnak hozzá. Ez a miniszterelnök és a főpolgármester között létrejött egyezség teszi lehetővé, hogy az idén minden eddiginél nagyobb út- és hídfelújítási munkálatok kezdődtek Budapesten, több mint két és fél milliárd forint értékben. Jövőre is közösen finanszírozza a kormány és a főváros a budapesti közutak felújítását; erről Veres János pénzügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester kedden állapodott meg. A magyarorszag.hu tájékoztatása szerint a jövő évi útfelújítási programot a kedden megerősített kormányzati szerepvállalás ismeretében már a nyár folyamán elő tudják készíteni a főváros szakértői, így a szükséges pályázatok már az idén kiírhatók lesznek.
Veress és Demszky az utakról
Jövőre 13 milliárdot szán a kormány a legrosszabb állapotú önkormányzati utak felújítására. A keretre minden helyhatóság pályázhat, idén a főváros 2,5 milliárdot kap.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.