Lehet.
Mindenesetre Lengyel László öt pontja közül kettő mintha üzengetne egymásnak. A Pénzügykutató Rt. elnöke a minap papírra vetette, hogy "A piacok nem hiszik a gazdaság alapszámait s ebből következően a hozzájuk kapcsolódó gazdasági pályát. Csak minősített, hozzáértő, az elmúlt hat év politikájától független személyiségnek hisznek, aki valódi tekintélyét teszi kockára, ha hamis számokat és álságos pályát mond be. Ilyen személyiség pillanatnyilag egyedül Surányi György volt jegybankelnök, akit a kormánynak - az ellenzék beleegyezésével - azonnal fel kell kérnie a 2007. március 1-én megürülő jegybankelnöki tisztségre..."
És: "A pénzügyi válság nem érdeke az ellenzéknek sem, mert lehet, hogy megbuktatja a miniszterelnököt, de a kormánykoalíciót bizonyosan nem, s ugyanakkor Orbán Viktornak is viselnie kell a kormányzóképtelenség vádját."
Biztos, hogy nem érdeke az ellenzéknek a pénzügyi válság? Biztos, hogy a jelenlegi jegybankelnök politikcsináló szándéka és tevékenysége az, amelynek az ellentétét keresi az utódban Lengyel László, s olyan valakire vágyik, aki valódi tekintélyét teszi kockára, ha álságos pályát mond be?
Éppen egy héttel ezelőtti, jórészt jegybankelnöki tett volt: az alapkamatot csak annyira sikerült emelni, hogy arra a piac szereplői, szakértők szerint kiszámítható módon reagáljanak, azaz egyáltalán nem véletlenül folytatta gyengülését a forint. Ha a 280 forint környékére is felmegy az euró, az azért egy újabb lépés a pénzügyi válsághoz vezető úton akkor, amikor a kormányzat amúgy elég nagy erőfeszítéssel igyekszik rendezettebb egyensúlypolitikát kialakítani, stabilitást elérni. Arra a bejelentésre, hogy több mint 200 milliárddal nagyobb az éves hiányprognózis, a forint - azaz a piac - nem reagált, egyszerűen csak tudomásul vette. A bizonytalanságot a monetáris politika háza tájáról érkező információk idézik el, a forint legalább is ezt jelzi.
Tényleg nem érdeke a pénzügyi válság az ellenzéknek?
Lengyel László vajon az elmúlt pár nap újabb történései - szinte mesterségesen gyengített forintja - után még mindig állít az ellenzék érdekéről, s nem tér át - velünk együtt - legalább a kérdő mondatra?
