Vállalati segítségcunami indult el Paks felé

A Duna Aszfalt Zrt. két azonnali lépéssel támogatja a paksi atomerőmű biztonságos hűtővízellátását és az esetleges kritikus helyzetekre való felkészülést – tájékoztatott a vállalat.

A Market Építő Zrt. is bejelentette, hogy előzetesen 10 000 tonna követ ajánl fel a dunai fenékküszöb stabilizlásához, amelyet a megjelölt helyszínre saját kapacitással leszállít.

Példaértékűnek tartja a Paksi Atomerőmű működésbiztonságát szolgáló beruházások érdekében formálódó szakmai összefogást az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és arra ösztönzi érintett tagszervezeteit, hogy kapacitásaik és szaktudásuk felajánlásával kapcsolódjanak be a munkába – közölte az ÉVOSZ.

A magyarországi építőipar felkészültsége és együttműködése jelentős támogatást nyújthat a Duna vízállásának stabilizálását és az erőmű biztonságos hűtővízellátását szolgáló feladatok megvalósításához. Az ilyen jelentőségű, nemzetstratégiai szempontból fontos beruházások sikerének alapja a szakmai szereplők, az állami szervezetek és a gazdasági szereplők hatékony együttműködése.

Az ÉVOSZ tagszervezetei között számos olyan vállalkozás van, amely jelentős tapasztalattal rendelkezik vízépítési, mélyépítési, közlekedési infrastruktúra-fejlesztési, mérnöki és kivitelezési feladatok ellátásában. Több tagszervezete már jelezte együttműködési szándékát, és felajánlotta szakmai tudását, kapacitásait, valamint eszközállományát a beruházás sikeres megvalósítása érdekében.

A közlemény szerint Koji László, az ÉVOSZ elnöke arra kéri mindazon tagszervezeteket, amelyek tevékenységükkel, szakmai tapasztalatukkal vagy rendelkezésre álló erőforrásaikkal hozzájárulhatnak a jelenlegi feladatok ellátásához, hogy lehetőségeikhez mérten ajánlják fel segítségüket és együttműködésüket. Az érintettek a felajánlásokat a [email protected] és az [email protected] e-mail címeken jelezhetik.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo