Új államháztartási törvényt ír a pénzügyi tárca

Hatékonyabb, olcsóbb államot ígér Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Ezt kisebb államháztartással és kisebb újraelosztási rendszerrel valósítja meg a fiskális kormányzat, de a tárca vezetőjének legfőbb bejelentése egy új államháztartási törvény megalkotásáról szólt. A József nádor tér és a Deák Ferenc utca – a PM és az értéktőzsde – közelsége pedig abban a miniszteri cselekedetben is kifejezésre jutott, hogy Draskovics Tibor kinevezésének hetében átsétált a tőkepiaci intézménybe.

A forintba vetett bizalmat kell erősíteni, ez az a tényező, amely megnyugtathatja a befektetőket. Azaz nem a magyar gazdaság állapotában és fejlődési trendjében van a baj, hanem a valuta stabilitásának pillanatnyi hiányában. Draskovics Tibor pénzügyminiszter – kinevezésének hetében, február 20-án a József nádor téri PM-ből átsétálva a Budapesti Értéktőzsde Deák Ferenc utcai székházába – látogatásával azt deklarálta, hogy a fiskális tárca számára fontos és megnyugtatandó tényezője a magyar gazdasági infrastruktúrának a tőkepiac. A miniszter ezt nem csupán jelenlétével, hanem programja ismertetésével is tudatta a börze vezetőivel. Ezt megelőzően leszögezte, a gazdaság valódi teljesítménye és annak a pénzügyi szférában megmutatkozó képe között ellentmondás van, s nem minden ok nélkül. A gazdaság meglévő egyensúlytalanságának orvoslása arról szól, hogy a kormányzat a növekedést és az egyensúlyt egyszerre állítja gazdaságpolitikája középpontjába. Draskovics Tibor a forint iránti bizalom erősítése érdekében rövid távú lépések megtételéről beszélt, azaz a megkezdődött kiigazításról, áttételesen pedig annak hozadákáról: a kiszámítható költségvetés politikáról.

Azt várják a befektetők – és persze az adófizető polgárok is –, hogy a hosszú távú fiskális politikán keresztül is megalapozódjék a stabilitás, csökkenjen az államháztartás hiánya. Ez utóbbi nem megy egyszeri, utólagos korrekciókkal – szögezte le a pénzügyminiszter -, ezért a hosszú távú kiadási szükségletek mérséklésére van szükség. Sor kerül tehát átfogó reformokra –az egészségügy, a kistérségi közszolgáltatások területén például -, s átalakítják a költségvetési intézményi szféra működési mechanizmusait. Mindezt előre meghirdetett programok alapján hajtja végre a kormányzat. Nem önmagában az államháztartási hiány mérséklése a cél, hanem a kisebb államháztartás, az újraelosztás mérséklése, mert csak így juthatnak több levegőhöz a vállalkozások. Draskovics Tibor közölte azt is, hogy vélhetően akár több egységből álló új államháztartási törvény megalkotására kerül sor az elkövetkezendőkben.

Az érték- és az árutőzsde házasságát üdvözítő fejleménynek nevezte a pénzügyi tárca vezetője, aki a BÉT emlékkönyvébe azt a kívánságát írta be, hogy nagyobb hozamokban és új tőzsdei cégekben bízik. Igaz, ehhez az állam a korábbi módon – a tőzsdén keresztül lebonyolított privatizációval – már nem tud segíteni, lévén elfogyott az ilyen kínálat. Maga a privatizáció még folyik tovább, mivel ésszerű és gyors ütemben készül kivonulni az állam a versenyszférából. Folyamatban van az Antenna Hungária Rt. ilyen jellegű értékesítésének előkszítése, illetve az agrártársaságok magánosítása. A Mol és a Richter állami kézben lévő papírjainak értékesítése ugyancsak várható, az időpontról és a módról azonban nem nyilatkozott Draskovics Tibor.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo