Új adók és járulékok a láthatáron

A jövőben többet kellene áldozniuk a vállalkozóknak és a lakosságnak a környezet védelmére, legalábbis azért több adót kellene fizetni a környezetvédelmi tárca javaslatai szerint. Ebben olyan adó emelése is szerepel, amit vélhetőleg megszüntetésre ítél majd a pénzügyi kormányzat - írja a Népszabadság.

Régi-új zöldadórendszer készülhet. A Fodor Gábor vezette környezetvédelmi tárca tucatnyi pontból álló javaslattal állt elő egy értékelő dokumentum alapján, amelyet a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGyOSz) készített. Ennek alapján úgy tűnik, nem készítene valódi zöldadóreformot a környezetvédelmi tárca, csupán néhány új adó- vagy járulékfajta bevezetésével a jelenlegi terhek növelése kerülne napirendre. Többfajta jogcímen több pénzt fizettetnének be a gazdálkodókkal, magánszemélyekkel, mint ma.

A szaktárca bevezettetné például a szén-dioxid-terhelés utáni díjat. Ilyet most is kellene fizetni, ám aki csak teheti, kibújik alóla. De új teher lenne a hulladéklerakási, az árvízi járulék, az általános úthasználati díj, a személygépkocsikra, meghatározott teljesítmény feletti motorkerékpárokra és a quadokra vonatkozó szennyezésijog-adó, valamint a vállalkozások személygépkocsi-különadója.

A személygépjárművek után fizetendő adók rendszere pedig - mondhatni - kaotikussá válna a javasoltak megvalósításával: ma ugyanis áfát, importautónál regisztrációs adót, gépjárműadót és bizonyos esetekben cégautóadót kell fizetni.

Megfontolják a fogyasztás mértéke alapján differenciált energia- és vízár bevezetését az ipari nagyfogyasztóknál, valamint emelkedne a vízkészletjárulék, az energiaadó, némi súlyponteltolás mellett a regisztrációs adó, valamint a dohánytermékek és az üzemanyagok jövedéki adója.

Zara László szerint rengeteg kis- és közepes vállalkozás eleve be sem vallja, hogy lenne olyan terméke, amely után a díjat meg kellene fizetni. Ennek csak részben oka a "spórolás", a termékdíjhoz kapcsolt adminisztrációs teher ugyanis aránytalanul nagy. De a nagyobb cégek befizetései sincsenek mindig rendben. Nekik ugyanis annál kevesebbet kell fizetniük, minél több hulladékukat hasznosíttatják külön erre alakult szervezetek segítségével. Zara szerint ha összeadnák országos szinten a náluk továbbhasznosításra papíron leadott, vagyis elszámolt hulladék mennyiségét, kiderülne: nem is lehetne annyi az országban. Vagyis az adószakértő szerint ez is egy olyan kiskapuvá vált mentességi szabály, amelynél jóval szigorúbban kellene ellenőrizni a feltételek teljesülését - olvasható a lapban.

Nagy-Britanniában már korábban megfontolták a zöld adó bevezetését, s döntöttek is, mellette.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo