Új beruházás-ösztönzési rendszert vezet be a kormány

Nagy a verseny a nemzetközi beruházásokért.

Miután a nemzetközi beruházásokért nagy a verseny a világban, október elsejétől új beruházás-ösztönzési rendszer lép életbe Magyarországon, amelynek célja, hogy a technológiaorientált beruházásokról szóló döntések is Magyarország mellett szülessenek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádióban.

Szijjártó Péter a beruházás-ösztönzési rendszer újdonságai között említette, hogy az már nem szabja meg előfeltételként a munkahelyteremtést a támogatások elnyeréséhez.

Milyen kedvezményeket adnak?

Innentől kezdve a technológiaorientált, új folyamatokat, eljárásokat és technológiákat Magyarországra behozó, a már meglevő munkahelyek hozzáadott értékét növelő beruházásokat is támogatni tudja a kormány. Emellett a fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez szükséges beruházási minimumot is lejjebb szállították, a bürokrácia visszaszorítása érdekében megszűnik a társasági adóelőleg-feltöltési kötelezettség és járulékokat is összevonnak.

Miskolc, 2018. március 28.
Balról jobbra: Josiaki Kano, a kivitelezõ Tsuchiya cég vezérigazgató-helyettese, Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelõs helyettes államtitkára, Nisida Kei, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója, Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Murao Oszamu, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója, Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyûlési képviselõje és képviselõjelöltje, valamint Szato Kuni japán nagykövet elhelyezi a japán anyacégû, akkumulátorok gyártásával foglalkozó GS Yuasa Magyarország Kft. gyárának alapkövét Miskolc déli ipari parkjában 2018. március 28-án. 
MTI Fotó: Vajda János

2017 végén az új beruházásokkal Magyarországon létrehozott munkahelyeken az átlagos bruttó fizetés 304 ezer forint volt, 2019 közepén ez 505 ezer forint, másfél év alatt tehát havi bruttó kétszázezer forinttal - 66 százalékkal - nőtt az új beruházások által létrehozott munkahelyeken adott átlagfizetés.

Az, hogy a k+f összegek dupláját lehet levonni az adóalapból, vagy hogy a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó dolgozók bére után a szociális adó felét kell csak fizetni, mind ezt segíti.

A legnagyobb külföldi foglalkoztatók

A miniszter elmondta: Németország az első számú külgazdasági partnere az országnak nemcsak a kereskedelmet, de a beruházásokat tekintve is: 6000 német vállalat 300 ezer embernek ad munkát. Őket szorosan követik az amerikaiak: 1700 amerikai vállalat 106 ezer embert foglalkoztat.

Az autóipar adja a 29 százalékát a magyar ipari teljesítménynek, ezért szerinte fontos, hogy az "új korszakba lépő autóipar új beruházásai is Magyarországot válasszák".

Az első fél évben a németeket megelőzve azok a koreai cégek állnak az élen a magyarországi beruházásokban, amelyek meghatározók az autóipar új korszakában és piacvezetők az elektromos autóiparban.

Magyarországon már 110 üzleti fejlesztési szolgáltató központ működik, amelyek ötvenezer magyar, jellemzően többdiplomás fiatalnak adnak munkát, az Y-generációt megcélozva.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo