Tovább nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2002 júliusában 8,5%-kal, az év első hét hónapjában pedig 2,1%-kal emelkedett. A termelés volumene júliusban szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint az előző hónaphoz képest 0,7%-kal, az előző év azonos időszakához viszonyított, munkanaphatástól tisztított index alapján pedig 5,1%-kal nőtt.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

2002 első hét hónapjában az export 3,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az ipari vám-szabad területeken működő szervezeteknél – melyek a kivitel 51,5%-át adják – azonban átlag alatti, 1,0%-os emelkedés figyelhető meg. Az ipar hét havi belföldi értékesítése 0,4%-kal volt magasabb mint 2001 azonos időszakában.
2002 júliusában a feldolgozóipari termelés 2001 azonos időszakához képest 10,1%-kal emelkedett, melyhez a tavalyi alacsony termelési szint is hozzájárult. A villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás tel-jesítménye azonban 1,8%-kal csökkent. Az ágazatok közül legnagyobb mértékben változatlanul a gép, berendezés gyártása bővült (39,3%), ahol a mechanikai erőgép, energiaközlő és a mezőgazdasági gép gyártása alágazatok termékei iránt vált tartósan kiemelkedővé a kereslet. A fafeldolgozás termelésének kimagasló júliusi teljesítménye (21,4%) a külpiaci értékesítésen alapult. A növekedési ütem gyorsulása figyelhető meg a gumi-, műanyag termék gyártásában (17,5%). Az előző havi visszaeséssel szemben 12,2%-kal emelkedett a vegyi anyag, termék gyártása, ahol az ágazat harmadát képviselő műanyag alap-anyaggyártás volt a növekedés motorja.

A feldolgozóipari termelés majdnem egynegyedét képviselő villamos gép, műszer gyártása számotte-vően, 9,6%-kal nőtt, amely a világítóeszköz-, illetve az elektronikai alkatrész iránti jelentős keresletélén-külés következtében alakult ki. A feldolgozóipar másik két, jelentős súlyt képviselő ágazata közül az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás termelése 6,7%-kal emelkedett, a járműgyártás növekedési üteme pe-dig idén a legmagasabb szintjét érte el (15,2%), összefüggésben az ágazat termékválasztékának bővítésé-vel.
A kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás termelése 4,9%-kal csökkent az előző havi kiemelkedő teljesítmé-nyével szemben. Legnagyobb mértékben, 6,7%-kal a papírgyártás kiadói, nyomdai tevékenység maradt el az egy évvel korábbitól, ahol a papír, papírtermékek gyártásának jelentős növekedése sem ellensú-lyozta a kiadói, nyomdai tevékenység visszaesését.

2002 júliusában a feldolgozóipari termelés mintegy 65%-át képviselő megfigyelt ágazatok összes új megrendelései, a júniusi számottevő növekedés után, 5,4%-kal csökkentek. Az új belföldi megrendelé-sek 3,9%-os emelkedése nem tudta kompenzálni az új exportrendelések 7,5%-os visszaesését. Az összes rendelésállomány 13,5%-kal maradt el az előző év azonos időszakától.
Az egy főre jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében az év első hét hónapjában 2,1%-os létszámcsökkenés mellett 4,7%-kal volt magasabb, mint 2001 azonos időszakában.
Magyarország területi egységei közül az ipari termelés 2002 első hét hónapjában legnagyobb mér-tékben a dél-dunántúli régióban bővült, 11,6%-kal, jelentősen, 8,1%-kal nőtt az észak-alföldi körzetben is. Csökkenést ebben az időszakban csak két régióban, az észak-magyarországi (2,2%) és a közép-dunántúli (2,5%) régióban regisztráltunk.
























Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo