Történelem és jövő – A rendszerváltás tíz éve

Tízéves a magyar piacgazdaság. Körülbelül. Sok minden történt e tíz év alatt, és sok minden nem történt meg. Lehetetlen vállalkozás egyetlen napba összesűríteni a magyar gazdaság egy évtizedének történéseit, ráadásul választ keresni arra is, hogyan tovább. Az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. mégis megpróbálta. Decemberi jubileumi tanácskozására olyan előadókat nyert meg, mint – a felszólalások sorrendjében – Bagó Eszter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója, Gottfried Péter külügyi és Varga Mihály pénzügyi államtitkár.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az éppen hatalmon lévő kormányok, párthovatartozástól függetlenül, a reformokat csak akkor hajlandók megvalósítani, ha a gazdaság és a társadalom helyzete kritikussá válik, és az ország a szakadék szélére kerül. Lengyel László a következőkkel egészítette ki e kijelentését: ám amíg a többi kelet-európai országban a kormányok bele is ugranak a szakadékba, a magyarok, bár a probléma felismeréséhez képest hét-nyolc hónapos késéssel ugyan, de nekiállnak és megpróbálják visszafordítani a negatív folyamatokat. És ez többnyire sikerül is nekik.

Generációs feladatok
A baj az Lengyel László szerint, hogy amint egy kicsit távolabb kerülünk a szakadéktól, a reformtörekvések lanyhulnak, és az elszántság a végigvitelükhöz elfogy. Ebből pedig hosszabb távon az következik, hogy a lakossági és vállalati várakozások is igazodnak ehhez. Hiába állítja például adott esetben bárki, hogy a kormány nem fogja emelni az energiaárakat, mindenki tudja, hogy ha szükség lesz rá, előbb-utóbb – kicsit később, mint ahogy azt még kisebb áldozatok árán meg lehetne tenni – úgyis emeli majd.

A rendszerváltás első tíz évében a politika másik nagy feladata a parlamentáris többpártrendszer és a jogállamiság feltételeinek, s így a Magyar Nemzeti Bank, a Legfelsőbb Bíróság, a nemzeti rádió és televízió függetlenségének a megteremtése volt. Két évvel ezelőtt, mondta a politológus-közgazdász, még büszkén állította volna, hogy Magyarországon mindez már megvalósult. „A mai kormány azonban erősen dolgozik azon, hogy ezt visszacsinálja.”
Lengyel László „első és második generációs” teendők szerint csoportosította a rendszerváltók gazdasággal összefüggő feladatait.

Az első generációs teendők közül a liberalizációt Magyarország az egykori szocialista országok közül elsőként hajtotta végre. A privatizáció már 1987-ben, spontán módon megindult, s mára szinte teljes egészében lezajlott. Magyar sajátosság, hogy napjainkra, a csődök és felszámolások nyomán, a nyolc-tíz évvel ezelőtti új tulajdonosok többsége eltűnt a süllyesztőben, és a privatizált vállalatoknál már a második és harmadik tulajdonosi gárda próbál szerencsét. Ez a folyamat megteremtette az üzleti szféra államtól való függetlenségét. Részben ennek köszönhetően valósult meg a szakmai-ágazati szerkezeti átalakítás, s mintegy háromszori nekifutásra, 1996 elejére sikerült a makrogazdaságot stabilizálni, sőt már konszolidálni is, és a gazdaságpolitika prioritásait tartósan kialakítani és pályára állítani.

A második generációs, napjainkban megvalósítandó teendők közül Lengyel László elsőként a pénzügyi és az informatikai szolgáltatásokat és azok működőképességét említette. A pénzügyi szektor kiépülésével akár elégedettek is lehetünk – mondta –, az informatika területén azonban, sajnos, gyakran az az ember érzése, mintha az őserdőbe kellene szupersztrádákat telepíteni.

Nagy feladat, hogy meg kell tanulni együtt élni a külföldi tőkével. Az, hogy a külföldi tőke beáramlása megkérdőjelezi a szuverenitást, véleménye szerint természetes. Hiszen a globalizációval egyre inkább eltűnik a különbség belföldi és külföldi között, ezt el kell fogadni, és alkalmazkodni kell hozzá. Folyamatos a lemaradásunk az államháztartási nagy rendszerek átalakítása terén. A gazdaság működési zavarai elsősorban ezek elavultságára vezethetők vissza.
Az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozással kapcsolatban Lengyel László megjegyezte: minden azon múlik, képesek leszünk-e legalább csökkenteni lemaradásunkat a fejlett tagországokhoz képest.

EU-szempontok és saját érdekeink
Az unióhoz való csatlakozást valamennyi rendszerváltó ország prioritásként fogalmazta meg – állapította meg előadásában Gottfried Péter külügyi államtitkár–, mert az EU a plurális társadalmi berendezkedés, a piacgazdaság, a jóléti társadalom szimbólumává vált. Nem véletlen, hogy maga az unió is hasonló követelményeket fogalmazott meg az új belépőkkel szemben: társadalmi-politikai rendszere legyen bizonyítottan stabil, működő piacgazdaság jellemezze, intézményi, adminisztrációs, jogi feltételei feleljenek meg az EU-ban elfogadott előírásoknak. A nagy kérdés az államtitkár szerint az, hogy ha megfelelünk ezeknek a követelményeknek, akkor egyúttal a saját érdekeink szerinti jövőbeli követelményeknek is megfelelünk-e. Más szóval: egybeesnek-e az uniós ajánlások az érintett országok saját érdekeivel?

„Alapvetően igen, de…” – válaszolta meg saját kérdését az államtitkár. Az unió a tagországok számára mintegy harminc fő közösségi elvet fogalmaz meg, s ezeket közel hatezer jogszabály részletezi. A fő elvek lényegében egybeesnek a saját céljainkkal – állította Gottfried Péter –, vagyis ha ezeket teljesítjük, akkor lényegében már mindegy is, hogy mikor nyerünk bebocsátást az EU-ba. Csakhogy a hatezer jogszabály között akadnak olyanok, amelyeknek előnyeit csak a tagországok élvezhetik. Korántsem mindegy, hogy ha teljesítjük a kritériumokat, az előnyökből is részesülhetünk-e. Alapvetően rajtunk múlik, a kritériumoknak való megfelelésen keresztül, a csatlakozás időpontja – hangsúlyozta –, de tudnunk kell: ma az EU nem felkészült az új tagok felvételére, s Magyarország csatlakozása az unió szemszögéből a keleti bővítés lépcsője. Akármilyen sok is a kérdőjel, és bármekkora is a türelmetlenség a csatlakozással kapcsolatban, maga a folyamat egy bizonyos logika és menetrend szerint folyamatosan megy előre.

A növekedés szakaszában
Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium államtitkára a visszatekintést azért is tartotta fontosnak, mert véleménye szerint az elmúlt tíz év alapozza meg azt, hogy a mai kormány milyen módon válaszolhat a jövő évezred kihívásaira.
Az ország a legkritikusabb helyzetben 1990 és 1992 között volt, és bár egyszerűnek tűnhetnek az akkori feladatok, a liberalizáció, a jogi háttér megteremtése, a dereguláció stb., korántsem voltak azok – állapította meg. A gazdasági visszaesés, a tömeges munkanélküliség, a felszámolások időszakonként megkérdőjelezték, hogy fenntartható-e a rendszerváltás az adott ütemben és irányban. A gazdasági irányítást szigorú fiskális politika, keresletkorlátozás jellemezte. Pozitívum, hogy a működő tőke beáramlása megindult.

1993–1994-ben a folyó fizetési mérleg javult, a recesszió csökkent, felmerült a növekedés lehetősége, amire fellazult a fiskális politika szigora. S miközben a bruttó hazai termék és a lakossági fogyasztás nőtt, a makrogazdasági egyensúlyi gondok már jelezték a súlyos belső szerkezeti hibákat – folytatta Varga Mihály.
A mélypontot 1994 ősze jelentette, amikorra az ország elvesztette a külföldi befektetők bizalmát is.

Következett 1995–1996, a gazdaság konszolidálásának időszaka, súlyos társadalmi áldozatokkal. Sikerült az állam invesztorszerepét és a megtermelt jövedelem koncentrációs fokát csökkenteni úgy, hogy eközben a gazdaság növekedése nem tört meg. A belső egyensúly javult, nőtt az export, fellendültek a beruházások, és ez a folyamat azóta is tartósnak bizonyult. Az akkori gazdaságpolitika tehát elérte célját – ismerte el Varga Mihály anélkül, hogy megemlítette volna a Bokros-csomagot. Kritikaként a felgyorsult és a részben átgondolatlan energetikai privatizációt hozta fel, amit „most kell rendezni”.

1997–1998-ban az ország gazdasága az egészséges, fenntartható növekedés szakaszába került, amit stabilitás és csökkenő infláció jellemez. A külkereskedelmi fizetésimérleg-hiány ugyan 1998-ban valamelyest romlott, de elfogadható szinten maradt. Varga Mihály pozitívumként emelte ki a kedvező foglalkoztatottsági és reálbérmutatókat, valamint az új nyugdíjrendszert. (Kár, hogy az államtitkár a megkezdett nyugdíjreform s törvény szerinti folytatása kormányzati megakasztásának okairól már nem beszélt!)

1999 és 2000 a fejlett európai országok átlagos színvonalához való felzárkózásunk időszaka – mondta –, az export és a beruházások további növekedése megalapozott. A gazdaság élénkítéséhez új elemként járult hozzá a belső kereslet növekedése, ami a jelenlegi határon belül nem gátolja, hanem erősíti a gazdaság fejlődését. Az infláció 1999-ben először lesz tíz százalék alatti, és az államtitkár 2000-ben ehhez képest további két-három százalékpontos javulást vár. (Azt diplomatikusan elkerülte, hogy akár a 2000. évi költségvetés számítási alapjául szolgáló hat, akár a gazdasági kutatók által reálisnak tartott nyolc százalékot kimondja.)

Inflációellenes politika
Az átmenet kezdetén valóságos veszély volt – szögezte le Surányi György MNB-elnök –, hogy az elszabadult árnövekedést nem lehet megfelelő keretek között tartani. Ám mégiscsak Magyarország lett az átmeneti gazdaságú országok között az egyetlen, ahol ezeket az éveket az úgynevezett moderált infláció jellemezte, és nem következett be inflációs sokk. A mérséklésében 1998-ban sikerült áttörést elérni, aminek következtében az infláció 1999-ben, tizenkét év után először, egy számjegyű lesz.

Az MNB elnöke kiemelte: bár az infláció az egész gazdaság tükörképe, önmagában általában mégsem informál a gazdaság versenyképességéről. Mivel azonban nálunk már 1989-ben elindult az árak liberalizálása, majd a szabályozott árak köre három év alatt a legfejlettebb országokéhoz hasonlóra zsugorodott, Magyarországról reálisabb képet fest az infláció, mint a többi rendszerváltó országról. A magyar infláció 1991-ben, 35 százalékon volt a tetőpontján, majd 1993–1994-ig csökkent. 1994. február–márciusban gyorsult a növekedése, jól mutatva az előző két esztendő makrogazdasági gondjait, a forint súlyos és durva reálfelértékelődését. Így 1995 nyarán az árnövekedési ütem megint a csúcspontjára ért, amikor a jegybank – utólag megítélve is igen helyesen – bejelentette a forint csúszó leértékelését. Surányi György szerint ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az infláció újra mérséklődni kezdjen. Azóta a hasonlóan magas inflációjú országokhoz képest, nemzetközi összehasonlításban is igen jó, átlagosan évi 4-4,5 százalékos ütemben csökken.

A kiegyensúlyozott, fenntartható növekedés feltétele, hogy egy sikeres dezinflációs politika mellett az árnövekedés mérséklődjék. Ennek azonban az a feltétele, hogy meglegyen az országban a bizalom a gazdaságpolitika iránt – szögezte le az MNB elnöke. Surányi cáfolta azt a létező közgazdasági nézetet, miszerint az infláció mérséklődése ellentétben állna a gazdaság növekedésével. Az elmúlt négy-négy és fél év Magyarországa a legjobb példa az ellenkezőjére. Az a fontos, hogy az infláció a gazdaság egyensúlyának megteremtésével, illetve megtartásával együtt csökkenjen.

A külső egyensúly stabilizálása a javuló cserearányoknak volt köszönhető, közvetetten az országba beáramlott külföldi tőkének – folytatta Surányi György. – Tehát nagyon nincs igazuk azoknak, akik az ország kiárusításáról beszélnek. A belső egyensúlyt jellemzi, hogy az államháztartásnak a GDP százalékában mért tízszázalékos hiánya négy, négy és fél százalékra csökkent, s a megtermelt jövedelmek költségvetésen keresztüli újraelosztása mérséklődött.

Az elmúlt években az infláció átlátható makrogazdasági feltételek között csökkent, és a fiskális gazdaságpolitika legfőbb erénye, hogy mind a lakosság, mind a vállalatok számára kiszámítható volt – summázta előadását a jegybankelnök. – Nehéz és hosszú folyamat után ma megvannak a feltételei, hogy az infláció tovább csökkenjen, és az legyen a cél, hogy az egy számjegyű árnövekedésen belül hogyan tartsuk minél alacsonyabb szinten. Néhány év stabilizáció és gazdasági növekedés után pedig a monetáris politikában is elképzelhető majd a váltás (értsd: a szigorúság oldása), de addig még bőven van tennivaló…

Erős és gyenge pontok
Korrekten, leltárszerűen vette sorra az elmúlt tíz esztendő erős és gyenge pontjait Bagó Eszter helyettes államtitkár.
Az erősödő versenyképesség összetevőiként említette a javuló egyensúlyt, a gyors növekedést, az erősödő piacorientációt, a mikroszinten már megvalósult integrációt, a dinamikus beruházást és a termelékenység gyors növekedését. Gyenge pont volt viszont az egyenlőtlen fejlődés a tulajdonviszonyokban, az ágazati szerkezetben, regionálisan és az egyes technológiai szinteken. A kis- és középvállalkozások fejlődési dinamikája kisebb, mint amekkorára súlyuk szerint szükség lenne. A gazdasági növekedés elsősorban az iparra – azon belül a gépiparra, még azon belül is a jármű- és híradástechnikai iparra – koncentrálódik. S bár lassan az ország keleti felébe is elindul a külföldi tőke, a keleti és nyugati országrész közötti infrastrukturális különbségek jelentősek.

A kormány 1999 májusában fogadta el azt a gazdaságstratégiát, amely a gyenge pontok megszüntetését tűzte célul: a vonzó befektetési feltételek megteremtését, a fejlődési egyenlőtlenségek mérséklését, a felkészülést a tudásalapú társadalomra és az EU-csatlakozás feltételeinek megteremtését – összegzett Bagó Eszter.

A társadalom egyharmadai
Egy biztos: a gazdasági eredmények haszonélvezője csupán a társadalom egyharmada.
Lengyel László szerint ez nem is olyan kevés; viszont mégiscsak a szűk kiváltságosok harmada ez annak az egyharmadnak a szemszögéből, amelynek ma már semmi esélye arra, hogy a társadalom perifériájáról valaha beljebb kerüljön. A fennmaradó egyharmadba sorolta a politológus-közgazdász azokat, akiknek a jövője attól függ, hogy a saját közvetlen területükön mit és hogyan veszünk át a nyugati világból.

Kérdezgetjük már 1989 óta, hogy „nyugatiak” leszünk-e, vagy maradunk a Lajtán innen. Lengyel László optimista. Mint mondta: lehet, hogy mi leszünk az egyetlenek a térségben, akiknek sikerül átjutniuk a jóléti társadalomba, és elérni azt, hogy a kelet–nyugati határt Európában ne Magyarországot kizárva, hanem bennünket is befogadva húzzák meg.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo