Tömegbaleset az M1-esen: elárulták, eddig mekkora kártérítést fizettek

Az egy évvel ezelőtti, az M1-es autópályán bekövetkezett baleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a magyarországi biztosítótársaságok már több mint 140 millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és ennél is nagyobb összeget tartalékolnak a további kifizetésekre - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)

A 2023. március 11-i tömegszerencsétlenségnek egy halálos áldozata és 39 sérültje volt, a 41 érintett gépjármű közül pedig 19 szenvedett totálkárt.

A Mabisz jelezte: várható volt, hogy a felelősség vizsgálatának kérdése hosszasan elhúzódik.

Az ilyen, az egyetlen helyszínen több mint húsz gépjárművet érintő balesetekre hozták létre több mint tíz évvel ezelőtt a magyarországi biztosítók a törvényi kötelezettségeiket meghaladó, önként vállalt tömeges kárrendezési szabályozásukat. A cél, hogy a balesetben érintettek helyzetét jóval a vizsgálatok lezárulta és a felelősség kérdésének tisztázása előtt jelentős anyagi segítséggel könnyítsék meg - emelte ki a biztosítók szövetsége.

A balesetben öt kamion és 37 autó ütközött össze (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
A balesetben öt kamion és 37 autó ütközött össze (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Ennek keretében fogadtak be tavaly a társaságok, illetve a Mabisz csaknem kilencven hazai gépjármű-, illetve személyi sérüléses, a március 11-i tömegbalesethez köthető igénybejelentést. Ezekre a biztosítók több mint 140 millió forintot fizettek már ki, a tartalékba helyezett összegek pedig elérik a 170 milliót. 

A tartalékba helyezett összegek elsősorban a személyi sérüléseket érintik, ahol bonyolultabb esetekben a gyógyulás időtartamától függően, az egészségügyi károsodás alapján előállt konkrét igények megfogalmazása hónapokig, akár évekig is elhúzódhat. Előlegeket már ezek az érintettek is kaptak, átlagosan több mint 1,2 millió forintot. Az 52 személyi sérüléssel kapcsolatos igényből ennek értelmében 24-et lehetett eddig lezárni.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo