A körbeszámlázásban résztvevő társaságok úgy utaztattak és számláztak országhatárokon átívelően több millió forint értékű cinket, hogy az áru a folyamat végén visszakerült az eredeti értékesítőhöz.

A NAV több, szorosan összefüggő vizsgálatban állapította meg a cink „útját". A vizsgált időszakban a fémáru számlázása egy szlovák társaságtól indult, majd egy cseh cégen keresztül került papíron az első magyar félhez. Innen még további két magyar cég közbeiktatása után jutott el az áru a haszonhúzóként azonosított adózókhoz. Ők végül ugyanannak a szlovák társaságnak számlázták ki a cinket, ahonnan pár nappal korábban a számlázás elindult. A vizsgált időszakokban a módszer és a résztvevő társaságok ugyanazok voltak, kizárólag a haszonhúzó láncszemet cserélték.

A termék ára nagyot esett akkor, amikor az első magyar céghez számlázták ki, majd az árat több láncszemen keresztül, mesterséges árrésekkel addig növelték, hogy még ne legyen irreálisan magas, de a haszonhúzók minél nagyobb összeg után érvényesítsék az áfalevonás jogát. A haszonhúzóknak az áfát már nem kellett befizetni, hiszen az árut az Európai Közösségen belülre számlázták.

Az áru útja eltért a számlázás útjától. Sohasem került a számlákon szereplő társaságok valós birtokába, mindig külső raktárak bevonásával igyekeztek a termék mozgását, létezését igazolni, és ezzel a tényleges gazdasági tevékenység látszatát kelteni.

A NAV a fiktív számlák utáni adólevonási jogot megtagadta, és csaknem negyvenmillió forintos adóhiányt állapított meg.