Több mint három év börtönbüntetést kapott egy társasházi közös képviselő sikkasztásért

Huszonegy rendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és egy rendbeli sikkasztás vétsége miatt 3 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 71 éves nőt, aki elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Európából Dél-Amerikába szökött - tájékoztatott a Debreceni Törvényszék szóvivője.

A vádlottat az általa képviselt társasházak 2020 áprilisától kezdték el feljelenteni. Miután a nő tudomására jutott, hogy elindult a büntetőeljárás, még abban a hónapban eladta debreceni lakását, majd a vételárból visszautalásokat eszközölt a társasházak felé, ily módon az általa okozott károkat kis részben megtérítette. A vádlott a sértett társasházaknak több mint 45 millió forint kárt okozott, amelynek egy része az eljárás során megtérült.

A vádlott az eljárás során elrejtőzött, a rendőrségnek több e-mailt is küldött, amelyekben azt állította, hogy Afrikában, Ugandában tartózkodik. A rendőrök nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, és kiderült, hogy a nő valójában Brazíliában tartózkodott akkor is, amikor az e-maileket írta. A hatóságok nemzetközi együttműködésének eredményeként a közös képviselő 2021. december 7-én Brazíliából hazatért, őt aznap a rendőrök a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren elfogták.

A Debreceni Járásbíróság ítéletét mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett - ismertette a szóvivő. (MTI)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo