A megbeszélés fontos kérdése az lesz, hogy miként lehetne megvalósítani egy centralizáltabb pénzpiaci ellenőrző felügyeletet. Jelenleg ugyanis teljesen változó az egyes országok pénzügyi szervezetekre vonatkozó szabályozása, ugyanakkor a nagy bankok tevékenysége átnyúlik a határokon, ami miatt meglehetősen bonyolult a központi felügyelet.
Az Európai Bizottság a múlt héten tett javaslatot egy új bankfelügyeleti intézmény, az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) létrehozására a pénzügyi piacok hatékonyabb felügyeletére. Az intézmény elősegítheti, hogy megelőzhessék az olyan hitelválságok megismétlődését, mint amilyen a mostani gazdasági válsághoz vezetett.
A göteborgi ülés figyelmének a középpontjában áll még az uniós bankok „stressz tesztje". Ez májusban indult el azután, hogy egy hasonló amerikai tanulmány azt jelezte, az ország 19 legnagyobb bankjának 75 milliárd dollár pótlólagos tőkére van szüksége. Az EU több illetékese a napokban úgy vélte, az EU bankjai tőkésítettsége megfelelő, fel vannak készülve egy későbbi lehetséges pénzügyi sokkra. Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, a luxemburgi központi bank vezetője azt mondta, az európai bankok „ellenállóak" az előzetes eredmények alapján.
Szorosabb pórázra kötnék a bankokat
Ma veszi kezdetét az unió pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek kétnapos találkozója Göteborgban. Az ülésen elsősorban a bankok állapotáról és az európai pénzpiaci felügyelet szigorításáról tárgyalnak a résztvevők.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.