Szijjártó megnyitotta: ezentúl így segítik a magyar cégeket Moszkvában

A külgazdasági és külügyminiszter nyitotta meg pénteken a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai képviseletét.

A magyar kormánynak az dolga, hogy a nagy nyugat-európai országokhoz hasonlóan segítse a magyar vállalatok sikereit Oroszország piacán - jelentette ki Szijjártó Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a G7 csoport európai tagjai közül Németország 56 százalékkal, Franciaország 40 százalékkal, Olaszország pedig 37 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát Oroszországgal tavaly. A német-orosz kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 60 milliárd dollár - közölte a minisztert.

Amíg Magyarországnak 2014-ben, a szankciók bevezetése előtt 10 milliárd dolláros kereskedelmi forgalma volt Oroszországgal, tavaly csak 6,4 milliárd dollár. Ezt is úgy tudta elérni, hogy 2017-ről 2018-ra 17 százalékkal növelte a forgalmat - mondta Szijjártó Péter.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo