Szenzációs húzás: ki nem találja, hova kerülnek a befagyasztott orosz vagyonok

Franciaország a befagyasztott orosz vagyonok kamatainak köszönhetően idén „egy újabb, 195 millió eurós keretet” fordít az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásra – mondta Sébastien Lecornu védelmi miniszter a La Tribune Dimanche című hetilapban vasárnap megjelent interjúban.

A miniszter emellett „2024 és 2026 között meg akarja duplázni az AASM siklóbombák, valamint az MBDA által kifejlesztett Akeron MP páncéltörő rakéták gyártási ütemét”. Ennek elérése érdekében „ipari partnerségek” jönnek létre olyan vállalatok között, mint a Thales vagy az EOS, „elsősorban a drónok esetében”, valamint „a nem hadiipar, például az autóipar” csoportjai között – mondta a miniszter.

A nemzeti újrafegyverkezés a francia védelmi miniszter szerint az európai kontinens békelogikájának következménye.

„Amit mi javasolunk, az nem háborús erőfeszítés, hanem védelmi erőfeszítés. Mert nem vagyunk háborúban. Éppen ellenkezőleg, mi a békét akarjuk garantálni. Ennek pedig a legjobb módja egy olyan védelmi felszereltség, amely készen áll, szuverén és autonóm” – fogalmazott Lecornu.
Pénzügyi szempontból ennek a védelmi erőfeszítésnek az összegét a miniszter kisebbre becsüli, mint amit szerinte „a médiában gyakran idéznek”.

„A bruttó hazai termék 5 százalékának elérése 140-150 milliárd eurós éves költségvetést jelentene”, ez pedig „nem lenne ésszerű” – vélte a miniszter, aki inkább „évi 100 milliárd euró körüli költségvetésre” törekszik.

(MTI) 

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo