A talajaink termőképességét és minőségét, vízkészleteink gazdagságát és tisztaságát, valamint éghajlatunkat tekintve, Magyarországnak az ökológiai termékek piacán Európa élmezőnyébe kellene tartoznia. De nincs ott. Már Romániában is lényegesen nagyobb az ökológiai gazdálkodás alá vont terület.
Reménytelen a helyzet
A magyarországi ökogazdálkodás visszaesését elsősorban az ökológiai termékek hazai piacának fejletlensége és a szabályozói környezet ellenszele okozza. Míg Nyugat-Európában az ökológiai termékeknek kialakult fogyasztói bázisa van, addig hazánkban ez inkább réspiacnak tekinthető. Mérete 20-25 milliárd forint, azaz egy főre kevesebb mint 10 eurós költés esik évente. Ráadásul a megvásárolt feldolgozott bioélelmiszerek 90 százaléka importból származik. A hazai nagy élelmiszer-kereskedelmi egységek alig árusítanak bioélelmiszereket, ökológiai termékeket. Ennek egyik oka, hogy alacsony a termelési kapacitás, így alig keletkezik forgalmazható mennyiség. Persze vannak ellenpéldák is: az egyik hazai élelmiszerlánc kimondottan a helyi termelők, beszállítók termékeit keresi régiós üzleteiben, és ezek között már előfordulnak fenntartható módon előállított termékek is.
A hazai helyzet tehát nem túl fényes, pedig a kormányzati nyilatkozatok szintjén a fenntartható gazdálkodás kiemelt szerepet élvez. Már uniós csatlakozásunk előtti (1999-es) elképzelések szerint 2006-ra 300 ezer hektárra növelte volna az így művelt földek arányát az agrárkormányzat. A jelenlegi tervek szerint pedig 2020-ra elérjük a 392 ezer hektárt. Ám egy dolog a terv, és másik a valóság. A földtörvény a jelenlegi birtokviszonyokat bebetonozza, kizárja az új, tőkeerős tulajdonosi réteg kialakulását. A földbérleti rendszer sem ösztönzi a gazdálkodókat, hogy fenntartható módon sáfárkodjanak területeikkel, hiszen azok nem az övéik. A biomassza alapú tüzelőanyagok és a bioüzemanyagok támogatása szintén nem kedvez az ökológiai gazdálkodásnak. A biomassza éppen azt a növényi hulladékot vonja ki a termőterületről, amelyet visszaforgatva meg lehetne őrizni a talaj termőképességét. A talaj erőforrásait így mesterségesen, műtrágyákkal kell pótolni, ami viszont hosszú távon a talaj minőségének leromlását eredményezheti.
Vízpárbaj
Viszonylag kevés vizet használ el a mezőgazdaságunk, hiszen az öntözött mezőgazdasági területek aránya a 20 százalékot sem éri el, csakhogy így roppant károkat okoz Magyarországon az aszály. Elenyésző azoknak a gazdálkodóknak az aránya, akik modern öntözőrendszereket alakítottak ki. A kormányzat idén tette lehetővé az agráriumban, hogy egynyári öntözésre egyszerűsített ügyintézésben kapjanak engedélyt a gazdálkodók a felszíni vizek felhasználására, de módosították a kútfúrások engedélyezését is, így 50 méteres mélységig bárki engedély nélkül fúrhat kutat, a termelőket csak bejelentési kötelezettség terheli. Csökkentette az agrártárca az öntözésre felhasználható víz díját, az eddigi szabadáras rendszer helyett megszabott, alacsonyabb áron adják a vizet a gazdálkodóknak, akiket így semmi sem ösztönöz arra, hogy takarékosan bánjanak vele. A könnyítések rövid távon az ő érdekeiket szolgálják, hosszú távon azonban az ivóvízkincsünk rovására mennek.
A vízügyi szakemberek régóta hangoztatják: a Duna és a Tisza teljes árvízi védműveit át kellene alakítani. Záportározók építésére lenne szükség, ahol a tavaszi és őszi csapadékfelesleget tárolhatnánk, és nyáron felhasználhatnánk öntözésre. Ki kellene szélesíteni a folyók jelenlegi hullámtereit, hogy az árhullámok szétterülhessenek, az így keletkező árterületeken pedig vissza lehetne térni a fenntartható ártéri gazdálkodáshoz, állattenyésztéshez.
