Százmilliárd forint a kalapban

Akár van Széchenyi-terv, akár csak a fantomja létezik – miként azt múlt havi számunkban írtuk –, január 15-én Matolcsy György gazdasági miniszter a „Széchenyi-terv 2001. évi pályázatait bemutató ünnepi eseményre” invitálta a Magyar Tudományos Akadémia dísztermébe „az ország gazdasági, pénzügyi, társadalmi, államigazgatási, önkormányzati és szakmai érdek-képviseleti vezetőit, szakembereit”, no és a sajtó képviselőit. Hívó szavára megtelt a hatszáz fős díszterem. Hiszen az előzetes információk szerint százmilliárdok sorsáról esett szó.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Széchenyi-terv hét programjára az országgyűlés a 2001–2002. évi költségvetésben összesen 626 milliárd forintot szavazott meg. Ebből, a január 15-ei bejelentés szerint, négy (vállalkozáserősítési, lakás-, turizmusfejlesztési és regionális gazdaságépítési) programhoz – valamint a Széchenyi-tervben önálló programként nem szereplő, a pályázati kiírásokban azonban megjelenő „aktív foglalkoztatási célokra” és az energiatakarékossági programhoz – idén százmilliárd forintot rendeltek hozzá. A pénzből bárki kaphat – jelentette ki Matolcsy György gazdasági miniszter –, aki a most kiírt ötvenöt pályázat valamelyikén megfelel. Sőt, ha a keret év közben netán elfogy, arra is van mód, hogy a jövő évre szánt újabb százmilliárd 40 százalékát (a bérlakásprogramnál a 60 százalékát) is előre szétosszák, elővállalási kötelezettség formájában. Az ötvenöt pályázat és feltételei a Gazdasági Minisztérium (GM) honlapján (www.gm.hu) hozzáférhetők, letölthetők, s nyomtatott formában is beszerezhetők a Regionális Fejlesztési Holding Rt. és társaságai irodáiban, valamint az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. regionális képviseleteinél.

Miben mások ezek a pályázatok a gazdasági tárca vezetője szerint, mint voltak a tavalyiak vagy az azelőttiek? „Mások, mert már január közepén megjelentek, míg a korábbi években február végén került erre sor, tehát a felkészülési időszak hat héttel meghosszabbodott. Mások, mert több pénzt rendeltünk hozzájuk, 2000-ben például a GM beruházási támogatási kerete 34 milliárd forint volt. És az ötvenöt pályázat háromszor annyi, mint tavaly, így mindenféle méretű és profilú vállalkozás, szegény és gazdag önkormányzat találhat a saját céljaihoz illeszkedőt. Továbbá mások, mert nem hitel vagy kamattámogatás formájában nyújtanak segítséget, hanem vissza nem térítendő (!) támogatásokra lehet pályázni” – hangsúlyozta Matolcsy György. A nyertesek a teljes beruházás értékének 20, 30 vagy 50 százalékát kapják meg tőkejuttatásként (a maximális mértéket a konkrét pályázat rögzíti), amihez 25 százalék önerőt kell hozzátenniük, a különbözetet pedig például banki hitelekből fedezhetik.

Újdonság, hogy a GM-pályázatokra folyamatosan lehet jelentkezni, nincs beadási határidő, s a tárcának, illetve a bírálóbizottságoknak 90 napon belül meg kell hozniuk a döntésüket.

Az ünnepségen elhangzott, hogy február 28-áig nyilvánosságra kerül a fennmaradó három (kutatás-fejlesztés, informatika és autópálya-építés), nem a GM-ben készült programokhoz tartozó pályázat is. Reméljük!

Tény tehát, hogy az idei pályázati rendszer évek óta a legszélesebb és legáttekinthetőbb, s több szempontból is kiszélesítette – a gazdasági miniszter szavaival szólva – „a gazdasági növekedés bázisát”. Hiszen egyaránt szól az ország fejlett és lemaradó térségeinek; önkormányzatoknak, hazai és külföldi tulajdonú kis- és középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak; kézműveseknek és az innovációban kiemelkedő cégeknek. S ha a támogatáshoz hozzáadjuk a saját erőforrásokat és hiteleket, összesen mintegy 400 milliárd forint értékű beruházást jelenthet a Széchenyi-terv eddig elkészült négy fejezetéhez rendelt ez évi támogatási összeg.

Megjelent a Piac és Profit magazin 2001. január–februári számában.

Véleményvezér

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo