A magyar fővárosban tartotta konferenciáját a luxusszállodák igazgatóinak szervezete. A European Hotel Managers Association (EHMA) immáron harmincharmadszorra szervezi konferenciáját, ezuttal a Sofitel Budapest szállodában találkoztak a résztvevők. Az 1974-ben Rómában alapított szervezet jelenleg 29 országban 450 taggal rendelkezik, valamennyien magas színvonalú, főleg luxus kategóriájú, részben önálló, részben szállodaláncokhoz tartozó hotelek igazgatói. Ez 350 szállodát, 90000 szobát, 70000 alkalmazottat és megközelítőleg 6 milliárd euró éves forgalmat jelent. Kovács István a Sofitel Budapest igazgatója, aki egyben a szervezőbizottság elnöke is, a mostani tanácskozásról elmondta, hogy a szállodák vendéglátás részlegének jövedelmezőségét elemezték a szakemberek, s persze kiváló alkalom nyílt Budapest és a magyar turizmus értékeinek megismertetésére is. A konferencián egyébként az éttermeket, szállodákat a legszigorúbb mércével bíráló Michelin Guides (katalógus) igazgatója, Jean-Luc Naret is előadást tartott. Az esemény zárásaként a gálavacsorán - a hagyományokhoz híven - kiosztották az év európai szállodaigazgatójának járó díjat, amelyet az idén a svájci Victoria-Jungfrau Grand Hotel and Spa igazgatója, Emanuel Berger vehetett át.
Szállodásrandevú Budapesten
Elit szállodák első emberei Budapesten találkoztak egymással, konferenciájukon a hotelek tevékenységének jövedelmezőbbé tételéről vitáztak.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.