Sürgősen az Egyesült Királyságba kellene vinni a szankciós, bombás plakátokat, mert a britek visszajönnének az unióba

A modern tömegtársadalmakban nagyon veszélyes a politikai demagógia, mert hatnak és ennek folyományaként önsorsrontó döntéseket hoznak és hozhatnak az emberek.

Ez egy katasztrofális helyzet, amely egyre inkább kicsúszik az irányításunk alól...  - mondja Liz Webster - a Save British Food elnöke.

Közben a brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint a hazai össztermék (GDP) értéke a szeptemberrel zárult három hónapban 0,2 százalékkal esett vissza a második negyedévben elért szinthez képest. Ennek következtében a brit gazdaság valószínűleg már az idén recesszióba kerül, elsőként Európában, mivel a jegybank előrejelzése szerint a GDP-érték várhatóan a negyedik negyedévben is csökken. A termelőszektorok teljesítménye 1,5 százalékkal - ezen belül a feldolgozóiparé 2,3 százalékkal - esett a harmadik negyedévben. A statisztikai hivatal kiemeli, hogy ez volt az ötödik olyan negyedév egymás után, amelyben a termelőágazatok kibocsátási értéke kisebb lett.

A magyar embereknek különösen érdemes figyelniük a Brexit következményeit. Nálunk is megjelentek a hordószónokok, akik egy Huxittal kacérkodnak. A közgazdasági kutatások ugyanakkor világosan rámutatnak arra, hogy az integrációból a legnagyobb előnye éppen a kis országoknak származik. Az EU-n belül pedig a legnagyobb előnyöket – néhány további kisebb gazdaság mellett – éppen Magyarország élvezi. Ezért a magyar utcákon látható szankciós, bombás plakátok lehetőleg ne tévesszenek meg senkit. Más csak azért se, mert a földgázára időközben az energiaszankciók előtti szintre süllyedt. Így immár fizikailag is lehetetlen, hogy a ma is életben lévő szankciók tegyék tönkre a magyar gazdaságot. És ne feledjék, a britek is jönnének vissza, pedig összehasonlíthatatlanul gazdagabbak nálunk.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo