A Mammut idei díjazása mintegy megerősítése annak a törekvésnek, amelynek eredményeként létrejött Budapest egyik legszínvonalasabb szórakoztató- és bevásárlóközpontja, a ma már közösségi térként funkcionáló Mammut.
A Superbrands-program közel tíz évvel ezelőtt indult. Az 1995-ben Nagy-Britanniában alapított, mára világszerte közel 30 országban működő nemzetközi program a legismertebb kommunikációs- és marketingszakembereket kéri fel, hogy hozzáértésükkel és tapasztalatukkal támogassák a Superbrands kezdeményezést. A központi testület minden országban felállít egy független és önkéntes bizottságot annak biztosítására, hogy az adott ország márkái közül az arra érdemeseket emelje Superbrand státusra. Magyarországon idén először jött létre az a szakértői bizottság, mely a hazai márkákat hivatott értékelni. Több, mint 10.000 márkából összesen 400 nyerte el a Superbrand titulust a zsűri döntése alapján, köztük a méltán népszerű Mammut is. A Szakértői Bizottság tagjai a márkákat a következő definíció alapján értékelték: „A Superbrand az a márka, amely saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A fogyasztóknak a konkurens márkákhoz képest olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújt, amit a vevők elvárnak és elismernek.”
A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ Buda legforgalmasabb csomópontján, a Széna téren található, naponta átlagosan 38-40 ezer látogatóval. A fővárosnak ez a legnagyobb ilyen létesítménye (8 szint, nettó alapterület 103 ezer, bruttó alapterület 53 ezer négyzetméter). A több mint 300 üzletet üzemeltető Mammut üzletközpont az elmúlt években a környező kerületek meghatározó csomópontjává vált, mindig is a magas színvonalú bevásárlási és szórakozási lehetőségek tárházaként élt a köztudatban. A budapesti Mammut Rt. 2003-ban megkapta a Nemzetközi Ingatlan Szövetség, a FIABCI, Prix d’Excellence elnevezésű, az ingatlanszakma legrangosabb elismerésének számító nívódíját minőségi környezetfejlesztést szolgáló projektjéért, a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ létrehozásáért, amely mellett most újabb rangos elismerés díszíti a központ dicsőségfalát.
A díjak kiosztására ősszel a Superbrands Magyarország Gálán kerül sor, amellyel egyidőben jelenik meg a Superbrands Magyarország című könyv. Ez az exkluzív kiadvány részletes és objektív betekintést biztosít a státust elnyert márkák kialakulásába és fejlődésébe, így pontosan mutatja be a Mammut történetét, piaci környezetét és elért eredményeit. A katalógus őszi megjelenése után könyvesboltokban lesz kapható, de a terjesztés során olyan szakemberekhez is eljut, mint vállalatok felsővezetőinek széles köre, kereskedelmi szervezetek, továbbá termékek és szolgáltatások előállításával és beszerzésével foglalkozó szakemberek.
A Superbrand minősítéssel büszkélkedő Mammut folytatni kívánja a megkezdett utat, amelynek célja egy újszerű közösségi tér kialakítása. Ez a közösségi tér a hagyományosnak mondható bevásárlási- és szórakozási lehetőségeken túlmutatóan olyan kulturális csomópont szerepét tölti be a kerület és az egész város életében, amely a mai kor kihívásainak megfelelve közelebb hozza egymáshoz a környék lakóit, fórumot biztosít kulturális rendezvények és társadalmi események lebonyolításához. Ennek egyik kitűnő példája volt a nyári Mammut Színház, amelynek keretein belül a hazai színházi élet kiváló egyéniségeinek játékát élvezhették az érdeklődők közel egy hónapon keresztül.
Superbrand minősítést kapott a Mammut
A közel tíz éves múltra visszatekintő Superbrands-program idén először hazánkban is összeállította azt az illusztris listát, amely a legismertebb és legelismertebb magyarországi márkákat tartalmazza.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.