Stabilitás, növekedés, munkahelyteremtés - ezt akarja az ír elnökség

Az unió és az eurózóna stabilitásának biztosítása, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés előmozdítása lesz a január elsején hivatalba lépő ír EU-elnökség három fő célkitűzése – mondta Eamon Gilmore ír miniszterelnök-helyettes, külügy- és kereskedelmi miniszter.

Eamon Gilmore ír miniszterelnök-helyettes Lucinda Creightonnal, az európai ügyek ír államminiszterével, valamint Andreasz Mavrojiannisszal, az európai ügyekben illetékes ciprusi miniszterhelyettessel együtt tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy a ciprusi elnökség az év végén befejezte tevékenységét, és hat hónapra Írország veszi át a soros teendőket – írta az MTI.

Mavrojiannisz a ciprusi elnökség által elért eredmények közül kiemelte, hogy a tárgyalások végső szakaszának előmozdításával sikerült eredményesen lezárni az egységes európai szabadalom létrehozásának évtizedek óta húzódó ügyét. Saját országelnökségének sikereként könyvelte el az egységes európai bankfelügyelet megteremtésének fő pontjaiban született egyezséget, valamint azt is, hogy nehéz viták után tető alá hozták a jövő évi uniós költségvetést. Az EU 2014 és 2020 közötti, középtávú keretköltségvetésének (MFF) ügyében csaknem teljes körű megállapodást tudtak kimunkálni – mondta. Szintén a csaknem teljesen elvégzett feladatok közé tartozik az egységes európai menekültpolitika kialakítása.

Balról: Enda Kenny ír miniszterelnök, José Manuel Barroso és Eamon Gilmore ír miniszterelnök-helyettes. Kép:EU

Gilmore szerint Írország – amely, miként Ciprus is, szigetország, csak éppen az európai kontinens másik, nyugati szélén – „derűlátással vegyes realizmussal" vág bele az elnökség  feladataiba. „Számunkra a pohár nem félig üres, hanem félig tele van" – jegyezte meg a politikus.

A stabilitás, a növekedés és a munkahelyteremtés előmozdítása során az ír miniszterelnök-helyettes szerint a közeljövő kulcsfontosságú teendője lesz a bankunió elemeinek kidolgozása és általában a pénzügyi szabályozás erősítése, valamint az úgynevezett „európai szemeszter", vagyis a tagállamok gazdaságpolitikájának első félévi összehangolási folyamata.

Az ír EU-elnökség rá kívánja irányítani a reflektorfényt a fiatalok munkanélküliségének súlyos problémájára, lendületesen akar előrelépni a fiatalok foglalkoztatásának bővítése érdekében, segíteni tervezi a munkapiaci mobilitást, illetve biztosítani kívánja az Erasmus felsőoktatási finanszírozási program forrásait. Az írek – derült ki Gilmore szavaiból – azzal számolnak, hogy a középtávú uniós keretköltségvetés ügyében februárban várható megállapodás.

Lucinda Creighton arról beszélt, hogy az ír elnökség „lelkesen" és „a legmélyebb elkötelezettséggel" fogja kezelni az EU-bővítés ügyét. Reményének adott hangot, hogy júniusban megkezdődhetnek Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásai, valamint azok a tárgyalások, amelyek társulási megállapodásra irányulnak Koszovóval.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo