Sokan érdeklődnek a Pólus Program iránt

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter felkérésére megalakult az a 7 tagú testület, amely a hazai klaszterek akkreditációjáért felelős. A grémium várhatóan már szeptember 8-i alakuló ülésén dönt az első akkreditációkról.

A Pólus Program célja a komoly innovációs és exportlehetőségekkel rendelkező klaszterek támogatása, valamint a nemzetközi versenyképesség növelése a pólusvárosok vállalkozási környezetet fejlesztő beruházásainak támogatásával.

A Pólus Program keretében olyan alulról építkező, önszerveződő vállalati csoportok részesülhetnek támogatásban, amelyek együttműködésük során kiaknázzák a tudásuk egyesítéséből fakadó előnyöket. A klaszterhez egyetem, kutatóintézet, önkormányzat, illetve bármilyen más, a klaszter céljaihoz hozzájárulni képes szervezet is kapcsolódhat.

Az akkreditáció célja elismerni azokat a fejlődő hazai klasztereket, amelyek már több mint egy éve bizonyítottan és eredményesen együttműködnek és ezt a szakmai összefogást közös megegyezéssel intézményesítették. Fontos, hogy a Pólus Programban résztvevő klaszter magas hozzáadott értékű, exportorientált és innovatív tevékenységekre koncentráljon, stratégiával és annak végrehajtására alkalmas cselekvési tervvel rendelkezzen.

Pályázatokon támogatják őket

Az akkreditációs eljárásra az eddigi várakozásokat meghaladóan, 11 klaszter jelentkezett. A lehetőség jelenleg is nyitva áll, az akkreditáció folyamatosan kezdeményezhető. Az Akkreditációs Testület 2008-ban még egy alkalommal, decemberben hirdet nyerteseket.

Az Akkreditált Innovációs Klaszter cím odaítélésekor a klaszterek nem részesülnek közvetlen pénzügyi támogatásban, hanem az akkreditált klaszter, illetve annak tagjai jogosultak egyes, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által a klaszterek, illetve klasztertagok részére kiírt pályázatokon való kizárólagos részvételre. Továbbá a klaszterek fejlesztésével összhangban kiírt, ám nem kizárólag az akkreditált klaszterek által elnyerhető támogatások esetében a klaszter tagjai a pályázati kiírásban megjelentetett feltételek teljesítése esetén jogosultak az értékelés során többletpontok megszerzésére.

Az Akkreditációs Testület testület tagjai:

  • Dr. László Géza
  • Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke
  • Egyed Géza, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium versenyképességért felelős szakállamtitkára
  • Kocsis Magdolna, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóságának főosztályvezetője
  • Balla Gergely, Miniszterelnöki Hivatal kabinetfőnöke
  • Siegler András, Európai Bizottság, Kutatási Főigazgatóság igazgatója
  • Dr. Chikán Attila, egyetemi tanár, igazgató

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo