Soha nem látott nagyságú személyi hitelek kaphatók, igaz, nem olcsón

A csúcsinfláció megtette a hatását: a bankok már akkora személyi kölcsönöket is hajlandóak adni, amekkorának nemrég még egy átlagos lakáshitel számított. Hiába azonban a bérek emelkedése, a 12 milliós szabad felhasználású hitel nem az átlagfizetésűek lehetősége, mert a törlesztőrészlete is havi 200 ezer forint fölött indul - derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Ha minden drágább lett, akkor ugyanannak a megvásárlásához is nagyobb hitelt kell felvenni, mint korábban. A sokáig két számjegyű infláció nemcsak a boltok polcain és a pénztárcánkon, hanem a hitelstatisztikákban is tetten érhető. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2021 júniusában a felvett közel 48 milliárd forint személyi kölcsönre mintegy 22 ezer szerződés jutott, az átlagosan felvett hitelösszeg akkor 2,19 millió forint volt. Egy évvel később ugyanez az összeg már 2,29 millió forint, 2024. júniusban pedig 2,68 millió forint. 2021-hez képest a szerződések száma közel 19 százalékkal nőtt, a szerződött teljes összeg pedig ennél jelentősen nagyobb mértékben, 45 százalékkal.

A hitelcélok megdrágulására reagálva a bankok egyre magasabb összegű személyi kölcsönöket hajlandóak adni, amit a jövedelmek emelkedése is lehetővé tesz, hiszen a jobb bérűeknek még ezeknek a törlesztőrészlete is belefér a havi fizetésébe. A tízmilliós maximum már alapnak számít, de egyre több pénzintézet kínál szabad felhasználású személyi kölcsönként akár 12 millió forintot, és akad példa 15 milliós ajánlatra is. Néhány éve még a lakáshitelek voltak ekkorák: 2021 júniusában az akkor felvett lakáscélú jelzáloghitelek átlagos összege 11,58 millió forintot tett ki.  

A tízmilliós vagy annál nagyobb személyi kölcsönök ráadásul nem sokkal drágábbak, mint az ugyanekkora összegű szabad felhasználású jelzáloghitelek. A Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint 12 milliós kölcsönre az UniCredit Banknál a teljes hiteldíj mutató 11,51 százalék, ha 84 hónapos futamidővel és legalább 600 ezer forintos havi nettó jövedelemmel számolunk. A havi törlesztőrészlet így 205 090 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 17 227 560 forint. A CIB Bank3 12,07 százalékos THM-jével 208 299 forintra jön ki a törlesztő, a futamidő végéig pedig 17 497 116 forintot kell visszafizetni.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo