Sikeres az e-kereskedelmet támogató kkv-program

A támogatásokra épülő fejlesztések között szinte egyedülálló siker az "e-kereskedelem, mint a kkv-fejlesztés eszköze" elnevezésű program, amely keretében 1000 kis- és középvállalkozás, egyéni vállalkozó számára nyílt lehetőség alap- és gyakorlati ismereteket szerezni az elektronikus kereskedelemről.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A másfél éves "e-kereskedelem, mint a kkv-fejlesztés eszköze" című programot a Gazdasági Minisztérium és az Európai Unió Phare Előcsatlakozási Alapja közösen finanszírozza, összesen közel három és fél millió euróval - azaz mintegy kilencszázmillió forinttal. 

Pongorné Dr. Csákvári Marianna a GKM vállalkozásfejlesztési és kereskedelmi helyettes államtitkára megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság szempontjából a mikro-, kis- és középvállalkozások szerepe meghatározó, ezért fejlesztésüket a gazdasági kormányzat kiemelt feladatának tekinti. "A tárca ezért a kkv-k fejlesztésére stratégiai programot készít, melynek fő elvei a funkcionális megközelítés, a fenntarthatóság, az intézményfejlesztés és a piaci mechanizmusokra épülő koordináció" - tette hozzá.

Galovicz Mihály, a szerződéskötő hatóság, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. programengedélyező ügyvezetője az Európai Unió által támogatott programok jelentőségét méltatta.

Az e-com program második harmadát értékelő tájékoztatón Székely Zoltán, a KPMG informatikai tanácsadási üzletágának partnere és az e-com program irányításáért felelős konzorcium vezetője elmondta: lezárult az a pályáztatás, amelyen konkrét, testre szabott tanácsadási szolgáltatásokra jelentkeztek a cégek - az utolsó szerződést a napokban kötötték meg -, folyamatosak az oktatási és a tanácsadási programok. Csaknem fél éve működik a kkv-portál is, amely nemcsak alapvető információkat kínál, de segíti a kkv-k kommunikációját és együttműködését is, és egy keresőprogram segítségével pályázatokról és forráslehetőségekről is tájékozódhat az érdeklődő vállalkozó.

A program egyik fő eleméről, a 2004 októbere óta működő portálról Gurabi Attila, a program szakmai felügyeletét ellátó Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. (MVf Kht.) Hálózati Együttműködések Divíziójának vezetője elmondta, hogy a minden érdeklődő előtt nyitva álló weboldalt mára naponta több mint 300 látogató keresi fel. A program különböző pályázati lehetőségein nyertes cégek regisztrációja most folyik, velük együtt közel 700-ra nő a regisztrált tagok száma. A portál a kkv-knak híreket, információkat szolgáltat, és egyben ingyenes lehetőséget ad saját weboldaluk és árukatalógusuk kialakítására és elhelyezésére. Emellett egyedülálló módon projektmenedzsment-támogatást is nyújt a regisztrált tagok számára, valamint hasznos eszköz a hálózati együttműködésekhez.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo