Rosszul indult az év: tovább fogyatkoznak az építőipari cégek

Az építőipar 2026 elején továbbra sem mutat élénkülést: a termelés volumene csökkent, miközben a vállalkozói bázis is tovább szűkült. A rövid távú adatok alapján a piac nem lépett új pályára, a kereslet gyenge maradt, és az új belépők száma sem ellensúlyozza a megszűnéseket.

Február: a csökkenő pálya nem tört meg

Februárban a KSH adatai alapján az építőipari termelés már csak minimálisan maradt el az egy évvel korábbitól (–0,4 százalék), havi szinten pedig emelkedett. A szerkezet azonban továbbra sem egységes: az épületek építése nőtt, miközben az egyéb építmények és a speciális szaképítés teljesítménye visszaesett.

Az új szerződések volumene jelentősen csökkent, ami azt jelzi, hogy a jelenlegi teljesítmény mögött továbbra sincs erős keresleti utánpótlás. Az év első két hónapjában az ágazat teljesítménye összességében 5,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A kieső cégek helyére nem jön elég új

Az OPTEN első negyedév cégtrendadatai alapján az építőiparban tovább folytatódott a vállalkozói bázis szűkülése. 2026 márciusára a működő társas vállalkozások száma 57,1 ezerre csökkent, ami közel kétezerrel marad el az egy évvel korábbitól, míg az előző hónaptól mindössze százzal.

A nettó cégdinamika továbbra is negatív: több cég szűnik meg, mint amennyi alakul, miközben az alapítások száma alacsony szinten maradt. A megszűnések döntő része továbbra sem „önkéntes”: márciusban közel 85 százalékuk felszámolással vagy kényszertörléssel történt.

 

Ágazati szinten az épületek építése a leginkább érintett, míg a speciális szaképítés mérsékeltebb visszaesést mutat, így továbbra is stabilabbnak tekinthető.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo