Rengeteg család örülhet: hamarosan érkezik az első 50 ezer forint

400 ezer gyerek kaphat összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást.

Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár – közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Magyar Péter emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán bevezetik a százezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családokban élő gyermekek számára.

„Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert a családja nehéz helyzetben, nehéz körülmények között él, ezért vállaltuk korábban, hogy a rászoruló iskolások számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezetünk be” – fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, hogy egy ilyen támogatási rendszer kialakítása – különösen abban az állapotban, amiben a szociális rendszert és nyilvántartást az előző kormánytól megörökölték – összetett és nehéz feladat, azonban nem akartak még egy évet várni. Ezért olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot, ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény.

Ez azt jelenti, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra, s ezen felül jogosultak lesznek az iskolakezdési támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is – fejtette ki Magyar Péter, hozzátéve, hogy jogosultak lesznek a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok is.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo