A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában az új magyar kormány előtt álló rövid- és hosszútávú gazdasági kihívásokat mutatja be. A cikksorozat következő részében a magyar gazdaság növekedési pályáját vizsgálták régiós összevetésben.

A téma aktualitását a 2026 első negyedéves gazdasági felpattanás adja: éves szinten 1,7 százalékos növekedés három és fél éves csúcsot jelent, látszólag megtörve az elmúlt évek stagnálását. Az új kormányzat fő stratégiai kihívása a növekedés fenntartása, amihez a GDP belső szerkezetének, valamint a nominális, a reál és a vásárlóerő-paritáson mért mutatókból levonható következtetések megértése is szükséges. 

A hazai gazdaság elmúlt másfél évtizedes teljesítménye kettős képet mutat, ha a GDP volumenének növekedését (reál GDP) vizsgáljuk. A 2010-es évek elejének lassú bővülését (valamint a 2012-es visszaesést) követően egy rendkívül dinamikus szakasz következett. 2014 és 2019 között a hazai gazdasági bővülés üteme (évi 4,2 százalék) túlszárnyalta az EU-s átlagot (évi 2,1 százalék), amivel a vizsgált időszakban Magyarország stabilan a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság lett a régióban.

A Covid-járvány mindenütt jelentős visszaeséssel, majd gyors felpattanással járt, amit a hazai mutatók is lekövettek, ez jól jelezi a gazdaság nyitottságát és erős uniós beágyazottságát. Ugyanakkor az adatok egyértelműen rávilágítanak a jelenlegi legfőbb makrogazdasági problémára: 2022 után a hazai gazdaság lendülete megtört, a növekedési pálya ellaposodott: jelenleg a leglassabban bővülő gazdaság vagyunk a régióban (0,5 százalék 2025-ben, szemben a régiós 1,9 százalék-kal). Ennek oka, hogy a korábbi, elsősorban az új munkaerő és tőke bevonására épülő extenzív növekedési modell kimerült. A mesterséges (költségvetési és EU-s forrású) többletkereslet az alacsony termelékenységnövekedés és a nem hatékony kapacitásbővülés miatt egyre kevésbé képes GDP-növekedést generálni; ehelyett részben inflációt, részben többletimportot okoz.