Ha a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét akarjuk megítélni, nem lehet elszakadni attól a múlttól és a jelenben érzékelhető hatótényezőktől, amelyek ezt a gazdaságot alakítják. Mindenekelőtt sorra kell venni a realitásokat – mondja kérdéseinkre válaszolva Benedek Tamás. Melyek ezek a tényezők:

1. A természeti adottságok, a környezet tönkretételétől kezdve a hulladékeltávolítási feladatokig, és az infrastruktúra relatív elmaradottsága. Ezen szempontok alapján a 15 európai uniós tagállamból szinte mindannyian messze megelőznek bennünket.

2. Az emberek munkához való hozzállása, képzettsége, felkészültsége, ami, bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét hinni, szintén elmarad az EU-belitől, és hosszú idő, mire felzárkóztatjuk. Miközben mi nem az olcsó munkaerőt akarjuk eladni, nem a nyugat betanított munkása akarunk lenni! Többek között a nyelvtudás hiánya az, ami versenyképtelenné tesz bennünket, hiszen kommunikáció nélkül nem lehet a nemzetközi piacokon boldogulni. Tolmács alkalmazása pedig a termelékenységet azonnal lerontja. De a szakmai képzettséggel is vannak problémák, csakúgy, mint a számítógépes ismeretekkel, amit már a 8 általános végzettektől is elvár a piac. S akkor még nem beszéltünk a határidők betartásáról.

3. Élünk egy világban, amelyben Magyarország kicsi, tehát nem tud irányítani. Ugyanakkor nincs a világ támogatására szoruló, leszakadók között sem. Hiszen ennek a 10 millió embernek az életszínvonala a föld 4,5 milliárd lakosából benne van az első harmadban. Ráadásuk a kormányaink abban a hitben ringatták a társadalmat, hogy EU-ban pillanatok alatt osztrák színvonalon fogunk élni, ami természetesen nem így van. Az uniós csatlakozással kapcsolatos tájékoztatás azért sem volt korrekt, mert nem a lényegről szólt, hanem voltak és vannak felkapott divattémák: például hogy EU-ban naponta fel kell mosni a kisboltokban is a padlót, és akkor ez milyen rettenetes plusz teher. Igen, fel kell mosni, mert aki ezt nem teszi meg, annak bezárhatják a boltját, de lássuk be, ez így van rendjén, hiszen minden EU-előírás, ami nekünk nehézséget fog okozni, a fogyasztót védi.

Ne várjunk új befektetőkre, becsüljük meg az itt lévőt!

A magyar gazdaság sajátossága – folytatja Benedek Tamás -, hogy a kilencvenes évek közepén a virágzás egyenes eredője a működő tőke volt. Hiszen miből áll ma is a magyar export és szinte az egész magyar teljesítmény? Míg a kilencvenesévek elején az export 15-20 százalékát adták az itteni külföldiek, ma már fordítva van, és elsősorban a feldolgozóiparban, a globális vállalatok itteni leányvállalatai adják. A külföldi tőke a magyar fejlődés motorja lett, hiszen három nagy cég elviszi az exportunk 15-20 százalékát, amiből azonban az is következik, hogy ha egyetlen ilyen cég kiesik, akkor a teljes hazai export 10 százaléka esik ki. Amikor nemzetközi konjunktúra van, és vannak olyan nagyvállalatok, amelyek ezt meg akarják lovagolni, tehát kapacitást bővítenek és kihelyezik egyes tevékenységeiket, akkor mi is számíthatunk külföldi működő tőkére, de mivel a kilencvenesévek végén dekonjunktúra volt, s a magyar export zömmel Németországba megy, oda, ahol fejlődés a leginkább lelassult, sőt, meg is állt, új befektőktől nem remélhetünk további gazdasági növekedést. Nem az a fő probléma, hogy a román és a kínai munkaerő olcsóbb, mint magyar – állítja a bizottsági elnök -, hanem az, hogy lelassult a világgazdaság.

A külföldi tőkebeáramlás megállásának a szakember szerint nem hazai okai vannak, hanem 70%-ban nemzetközi. Ezért ha a nemzetközi gazdaság komoly lendületet kap, akkor számíthatunk újra nemzetközi tőkemozgásra, de nem szabad, hogy túlzott reményeink legyenek, mert 1996-’97-ben a privatizáció is felgyorsította a működőtőke beáramlást, ami azóta lezárult. Tehát ami reális cél, az az évi 2-3% körüli növekedés, és nem elsősorban új befektetők idejövetelele által, hanem a már itt lévő, feldolgozó ipari cégekre való odafigyeléssel, őket ösztönözve arra, hogy ne elvigyék az itt megtermelt tőkét, hanem nálunk forgassák vissza a termelésbe.

Benedek Tamás – sok más közgazdásszal ellentétben – elvben jónak tartotta az előző kormánynak azt a gazdaságpolitikáját, ami a belső fogyasztást pumpálta, így gerjesztve keresletet. Szerinte a baj az volt, hogy ekkor Magyarország még nem rendelkezett olyan gazdasági erővel, hogy erre tényleg lett volna pénz, ezért nőtt meg a költségvetés hiánya aggasztó mértékűre. No meg azért, mert a kormányváltást követően szinte azonnal döntöttek a közszolgálatban dolgozóknak a gazdaság erejét jóval meghaladó bérmeléséről. Azt a bizottsági elnök is elismeri, hogy vannak olyan fontos területek – mint az egészségügy és az oktatás -, ahol ez a bérkorrekció halaszthatatlan volt, de nem kellett volna kiterjeszteni egyebek között a minisztériumi főosztályokra, az adóhatóságra és az önkormányzatokra. Nem azért, mert ezekben a körökben nem lett volna szükség a béremelésekre, hanem mert egyszerűen nem volt meg és nincs meg a fedezete. A szakember úgy véli, hogy egy lassuló gazdaságban szerencsésebb egy olyan gazdaságpolitika, amelyik a vállalkozásokat támogatja – és szerinte az előző kormányzatot ez jellemezte -, mint egy szociális alapú, tehát a szegényeket, elesetteket támogató kormányzati magatartás.

Ne adót emeljünk, hanem csökkentsük a kiadásokat!

A kialakult költségvetési helyzetre sem az a megoldás, ha az állam több adót akar kivetni, és növeli a vállalkozások terheit – teszi hozzá a szakember -, hanem az, ha csökkenti a közalkamazottak létszámát.

A kérdésre, hogy milyen gazdaságpolitikára lenne szerinte szükség a gazdaság fellendítéséhez, Benedek Tamás leszögezi: “Nem tartom instabilnak a magyar gazdaságot, csak nem szárnyal.” S hogy akkor milyen gazdaságpolitika kellene ahhoz, hogy szárnyaljon? Ilyen nincs – válaszolja -, mert az csak rövidtávra lenne lehetséges, erőszakkal, de ez szerencsére ma elképzelhetetlen. Olyan gazdaságpolitika viszont elképzelhető, amelyik – a gazdaság állapotának megfelelő, szolid fejlődést segítené, nagyon odafigyelve a fölösleges kiadások lefaragására. Takarékoskodni, takarékoskodni, takarékoskodni! Továbbá olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amelyik végre meghatározná a gazdasági prioritásokat, és nem hiszi azt, hogy egy nagy és okos program – és itt a Nemzeti Fejlesztési Tervre (NFT) utal – mindent megold. Ráadásul az NFT a fejlesztési támogatásért cserébe egymásnak ellentmondó célokat vár el egyszerre, holott vagy korszerűsíteni akarok, vagy új munkahelyeket teremteni, de ezekhez különböző utak vezetnek.


Lejegyezte: