Rába: győzelemmel felérő veszteség

A pénzügyi veszteséggel is elégedett a Rába Rt., a harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentés növekvő árbevételről árulkodik.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Rába Rt. tavasszal elfogadott középtávú stratégiájának megvalósítása jó úton halad: a társaság 2005. harmadik negyedévében tovább javította hatékonyságát és ennek megfelelően működési eredményét is - tette közzé a győri cég a tőzsdei gyorsjelentése alapján. A csoport három üzletágának árbevétele az előző évihez képest 24,6 százalékkal 33,3 milliárd forintra emelkedett az év első kilenc hónapjában. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság a harmadik negyedévben már 400 millió forint alatti üzemi veszteséget ért el.

A Rába Csoport üzemi eredménye az elmúlt évben folyamatos javulást mutat: az 1,9 milliárd forintos veszteség kevesebb, mint fele az egy évvel ezelőttinek, és a negyedévek során folyamatosan csökkent. A stabil javulás elsősorban a dinamikus árbevétel növekedésnek és a hatékonyságjavító intézkedéseknek köszönhető. A csoport árbevétele 24,6 százalékkal 33,3 milliárd forintra növekedett. A társaság nettó eredményét 1,6 milliárdos pénzügyi veszteség rontotta, így az -3,3 milliárd forint lett. A pénzügyi veszteséget nagyban befolyásolta a fedezeti ügyleteken realizált 854 millió forintos nyereség és az átértékelésből származó, nem realizált 1,6 milliárd forintos veszteség. A társaság EBITDA szinten a harmadik negyedévben 274 millió forint eredményt ért el.

A társaság legnagyobb árbevételű leányvállalata, a Rába Futómű Kft. 23 százalékkal, 22 milliárd forintra növelte árbevételét az első három negyedévben. A Rába Rt. árbevételének mintegy kétharmadát kitevő üzletág üzemi eredménye az első kilenc hónapban 2 milliárd forint veszteséget mutatott, szemben a 2004-es év hasonló időszakban elért 3,5 milliárd veszteséghez képest.  A Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. 7,9 százalékkal, 8,7 milliárd forintra növelte árbevételét az első kilenc hónapban. A csoport második legnagyobb üzletága ebben az időszakban kevesebb mint felére, 207 millió forintra csökkentette üzemi veszteségét a korábbi évhez képest. A Rába Jármű Kft. a harmadik negyedévben a tervezett ütemezésnek megfelelően folytatta a szállításokat a Magyar Honvédség részére, melynek köszönhetően árbevétele 4,1 milliárd forint volt az első három negyedévben. Az üzletág üzemi szinten stabilan nyereséges: az év eddigi eltelt időszakában 184 millió forintos eredményt ért el.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo