Nagyvállalatok és nagybefektetők részére tenderkiírás, kis- és középvállalkozások részére aukciós értékesítési formában van lehetőség tulajdonszerzésre. A magyar érdeklődés rendkívül nagy, de az ITDH információi szerint eddig kevés ügylet valósult meg.
A gazdasági szabályozás most rendkívül kedvező feltételeket teremet cégalapításhoz is: egy kft.-hez hasonló vállalat alapításához szükséges minimális alaptőke 5000 USD. Ehhez társul az Európában legalacsonyabb, 14%-os nyereségadó kulcs. A liberalizálás ellenére a számos megalakuló cég közül csak kevés végez aktív tevékenységet. 2002-ben a teljes külföldi működő tőke összege becslések szerint 4-500 millió EUR volt, ebből magyar vállalkozások 1 millió EUR-val részesedtek.
Kajári Ferenc, a Sigillum Civitatis Zyntha Végrehajtó Bizottságának privatizációért és gazdasági ügyekért felelős tagja a helyi lehetőségekre hívta fel a figyelmet: jelenleg 10 zentai cég áll árverés alatt, melyeknek a legfontosabb gazdasági mutatóit mellékletünk tartalmazza.
Kajári elmondta, hogy magyarországi cégek külön segítségre számíthatnak, mivel a magyar részvétellel létrejött vállalkozásfejlesztő szervezetek célja, hogy a magyar tulajdon részaránya jelentősen megnövekedjen, azaz minél több szerbiai állami cég magyar tulajdonba kerüljön. Számítani lehet, arra, hogy a jelenleg magas szabályozási kockázat enyhülni fog, mivel a közeljövőben több gazdasági törvényt (pl csődtörvény) fognak hozni.
A Sigillum Civitatis Zyntha a zentai önkormányzat, melynek operatív irányításáért (a magyar minisztériumok mintájára) a Végrehajtó Bizottság felelős. Zenta térségében több önkormányzat kötött együttműködési szerződést annak érdekében, hogy magyar tulajdonosok arányát növeljék a szerbiai gazdaságban.
Zenta város honlapja www.zenta-senta.co.yu (magyarul is)Híd térségfejlesztési központ, Szabadka www.most-hid.co.yu (magyarul is)
Szerb Gazdasági és Privatizációs Minisztérium www.mpriv.sr.gov.yu
Aukciós magánosításra jelölt zentai vállalatok
Azur
Mezőgazdaság Rt
Potisje
Tisza vendéglátóipari vállalat
Zastava
Privatizáljon Szerbiában!
2001. májusában lépett életbe Szerbiában a privatizációs törvény, azonban a folyamat csak 2003. januártól indult be. Elsősorban a távközlés, az energetika, a vegyipar, az élelmiszeripar és a szolgáltató szféra területén van lehetőség állami tulajdon magánosítására.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.