Szűkül az olló az árbevétel-nyereség relációban
Az elmúlt egy évben 7 százalékon stabilizálódott a kkv-k éves árbevétel-növekedési várakozása, ami az utolsó mérési ciklusban csökkent, már csak 6 százalékos növekménnyel számolnak a cégvezetők. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a mérséklődés ellenére továbbra is növekedéssel kalkulálnak a kkv-k. Nyereség vonatkozásában nem történt változás – az elmúlt egy évben átlagosan 4 százalékos haszonnal terveztek a vállalkozások vezetői és hároméves viszonylatban is stabilan 4 százalék körül alakult az átlagos nyereség ráta, egy-egy százalékpontnyi alkalmankénti kilengéssel.
Cégméret szerint vizsgálva az árbevétel alakulását egyedül a legnagyobb, 300 millió és kétmilliárd forint közötti árbevételt realizáló vállalatok esetében látható érdemi változás, 3 százalékpontos csökkenést mutat a bevételi várakozásuk, amely így 4 százalékon áll. A középső, 100-300 millió forintos árbevételi kategóriába eső cégeknél egy százalékpontos csökkenéssel 6 százalék környéki értékeket mért a kutatás, a legkisebbek várakozásai viszont ezzel ellentétesen, egy százalékponttal nőttek, elérve a 7 százalékot.
„A legkisebbek működésére jobban hatnak a kormány által bevezetett gazdaságélénkítő programok, míg a legnagyobb kkv-k esetében már nagyobb mértékben jelen van az export, és a jelenlegi bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzet óvatosságra inti őket, többek között erre is visszavezethető a pesszimistább hangulatuk” – tette hozzá a szakember.