Az 1350 lakásos zuglói Paskál Park lakásait a fele részben már birtokba vették az új lakók. Ezért is döntöttek a beruházók úgy, hogy vevői elégedettségmérést készít az új lakásokat birtokba vevők körében. A megkérdezettek 12 témakörben mondhatták el véleményüket. A felmérésből kiderült, hogy az egyestől (elégtelen) ötösig (kitűnő) terjedő skálán a megkérdezettek 4,1-re, azaz jóra értékelték a terület infrastruktúrális ellátottságát. Nem véletlenül, ugyanis a park építői figyelmet fordítottak arra, hogy az első fecskéket, fészekrakókat már szinte az első pillanattól élelmiszer áruház várja, s elkészüljön a szolgáltatóház is. Ugyanilyen osztályzatot kapott a lakópark megközelíthetősége. Ezek szerint a lakások mind közlekedési eszközökkel, mind pedig autóval igen jól megközelíthetőek. Kiderült az is, hogy a négyesnél is jócskán jobbra értékelték a lakók az életükben bekövetkezett változást és négyesre, azaz jóra a környezetet. A megkérdezettek hetvenöt százaléka jóra értékelte a lakópark egészét, amelybe már beletartozott az ár-értékarány is.
Paskálvizsga
Több mint jó minősítéssel díjazták a már beköltözött lakók a Paskál Parkot. A helyi közvélemény-kutatás nem pusztán a lakásokról, hanem a beköltözők életérzése változásáról is tájékozódni igyekezett.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.