1990 óta négyévente új kormány került hatalomra, a helyhatósági választásokon viszont nemegyszer talpon maradt az előző ciklus polgármestere. A Szonda Ipsos kutatási eredményei szerint a lakosság azt preferálja, ha egy településen béke van, a pártpolitikai csatározások határon kívülre kerülnek, a polgármesterektől pedig egyenesen azt várják, hogy a konszenzusra törekedjenek.

Függő pénzek

1990 óta – az aktuális politikai rezsimtől függetlenül – az önkormányzatoknak évről évre egyre több feladatot kell kötelezően ellátniuk, miközben az állami hozzájárulások és támogatások reálértéken egyre kisebb bevételi forrást jelentenek számukra. A GKI Gazdaságkutató Rt. szerint az önkormányzatok összehasonlító áron 2000-ben az 1995-ös értéknek csupán a 67 százalékához jutottak, a normatív állami támogatások értéke pedig csupán az 57 százaléka az az évinek.
A GKI idén kiadott gyorsjelentéséből látszik: a szféra bevételei három év alatt 29,8 százalékkal bővültek, csakhogy eközben a fogyasztói árak 26,1 százalékkal ugrottak meg, vagyis az elkölthető források reálértéken gyakorlatilag stagnáltak. És ezekben a számokban már a vagyonértékesítés is megjelenik.

A helyhatóságok fejlesztési tevékenységének meghatározó eleme a címzett és céltámogatások rendszere. Ez a nagy jelentőségű beruházások megvalósítását segíti, és különösen fontos az önkormányzatok – alapvetően normatív jellegű – forrásszabályozási rendszerében. Csakhogy a címzett támogatások hiába nőttek összességükben reálértéken az előző évhez képest 22 százalékkal 1999-ben, majd 18 százalékkal 2000-ben, a pénzek elosztásának objektivitása – az akkor ellenzékben lévő MSZP és SZDSZ szerint – határozottan kétségbe vonható volt.
Ebből azonban mégsem következik, hogy a korábbi kormánypártok által támogatott polgármesterek egyértelműen sikeresek lettek volna.

Elszalasztott lehetőségek Szegeden

Amikor áprilisban az országgyűlési voksoláson Bartha László fideszes polgármester alulmaradt a szegedi közéletben kevésbé ismert, 29 éves MSZP-s Botka Lászlóval szemben, a helyi média ezt úgy kommentálta, hogy megbukott a Tisza-parti városi vezetés. A vereség azért váltott ki országos figyelmet, mert az Alföldön, az egyéni választókerületek többségében a fideszes politikusok szinte hengereltek.
Csongrád megye és Szeged – a megye gazdaságának háromnegyed része a Tisza-partjára koncentrálódik – a magyar GDP termelésében 1994-ben ötödik helyezett volt, 2000-ben már csak a nyolcadik, és a KSH megyei igazgatója, Klonkay László szerint azóta is romlott a város helyezése. A közvélemény Szeged gazdasági térvesztését az önkormányzat működésének hiányosságaira vezeti vissza.

Szeged lecsúszásáról Klonkay tanulmányt készített, amelyben első helyen említi, hogy a városi önkormányzat az elmúlt négy év alatt nem ismerte fel: a kilencvenes évek fejlődésének motorja az ipar volt. Azok a térségek léptek előre, ahová zöldmezős beruházásban a legújabb technikát alkalmazó külföldi cégek települtek. Az önkormányzatnak sajátos a szerepe, a szervezési lehetősége, hogy kapcsolatrendszerét kihasználva adókedvezményekkel vonzza a befektetőket. Ezt Szegeden nem tették meg, miközben az ország keleti részében húztak fel új gyárakat a multik.

Súlyosbította a helyzetet, hogy az addigi legfőbb ágazatok, az élelmiszer- és a könnyűipar versenyképessége tovább csökkent. S bár Szeged, egyetemei segítségével, meggyorsíthatná a felzárkózást a tudásiparhoz, ez sem sikerült. Klonkay szerint azért, mert a szegedi felsőoktatást a humánképzés primátusa jellemzi, a műszaki képzés hiányzik, de azt is feltételezi, hogyha az önkormányzat és az egyetem között jobb lenne az együttműködés, már pótolhatták volna ezt a hiányosságot. E folyamatok következménye a népesség csökkenése: évente átlagosan 500–1000 lakos vándorol el Szegedről.

Az országos átlagnál magasabb helyi iparűzési adó számlájára írja a rossz közérzetet Baneth Péter, egy magyar–ír tanácsadó cég vezetője, aki szerint a szegedi nagyipar karcsúsodása ellenére itt azért nem lett olyan magas a munkanélküliség rátája, mint Észak-Magyarországon – Szegeden 8 százalék –, mert az állásnélküliek többsége megélhetési kisvállalkozásokba menekült. A kis jövedelműek széles rétege viszont érzékeny a közteher-növekedésre.
Az érem másik oldala az önkormányzat jeles ténykedése: a belváros rehabilitációja. Csaknem 3 milliárd forintból újították fel a sétálóutcát és környékét. Gyönyörű üzleti központot alakítottak ki, aminek pozitív hatása talán azért maradhatott el, mert a helybeliek zöme nem a belvárosban, hanem a peremkerületben lévő hipermarketekben vásárol be.

Szárnyaló Debrecen, szűkölködő Nyíregyháza

A debreceni közgyűlésben Kósa Lajos polgármesterrel együtt 29-en képviselik a Fidesz – Magyar Polgári Pártot, s a 12 szocialista, a 2 SZDSZ-es, az egy munkáspárti, az 5 független és a lokálpatrióta egyesület 2 önkormányzati képviselőjével szemben olyan többséggel rendelkeznek, hogy gyakorlatilag minden döntésüket keresztül tudták vinni.
Debrecen 1998-ban 17,7 milliárd forintból gazdálkodhatott, míg 2002-ben már közel 33 milliárdos volt a költségvetési főösszeg. A város az elmúlt négy évben 105 nyertes pályázatával több mint 12 milliárd forint állami támogatáshoz jutott, 80 milliárd forint működő tőke érkezett – zömmel a már itt lévők, főleg az élelmiszer-ipari befektetők fejlesztettek –, a helyi iparűzési adó pedig a duplájára nőtt. A hitelállomány – 2,8 milliárd forint – nem változott.
Az MSZP szerint a Fidesz vezette önkormányzat a „kirakattal” büszkélkedik – például a tavaly átadott sétálóutcával –, miközben a szociális kiadások aránya a kétharmadára csökkent, az új lakáskoncepció szerint igazságtalan elvek alapján osztják el a bérlakásokat, a közlekedés átszervezése miatt bedugult a forgalom, az intézményfejlesztésre és a kertségekre kevés figyelmet fordítottak.

Az előző ciklusban – amelyet Kósa Lajos több nyilatkozatában a pangás éveinek nevezett – a városnak SZDSZ-es polgármestere volt, és az MSZP és a szabad demokraták a közgyűlésben 72 százalékos többséget élvezhettek. Így azzal az érveléssel szemben, hogy a négy év dinamikus fejlődését a fideszes önkormányzatú város a Fidesz-kormánynak köszönheti, a mai városvezetők így kérdeznek: vajon a Horn-kormány idején miért nem jutott előbbre az akkori önkormányzat?

Ez viszont nem lehet kérdés Nyíregyházán, ahol az előző ciklus baloldali kormányzása alatt igencsak tempós volt a fejlődés. Az elmúlt négy évben azonban az állami források reálértéken 28 százalékkal csökkentek a városi költségvetésben. A fejlesztéseket – többek között elindult az elöregedett panelházak felújításának programja, 250 millió forintból megkezdték a bérlakásépítést – a helyi adók növelésével, a vagyon másfajta vagyonba forgatásával, valamint beruházási típusú hitelekkel fizeti meg a szabolcsi megyeszékhely. Ezt egészítette ki a város vezetése, élén a szocialista Csabai Lászlónéval, a kínálkozó lehetőségek kihasználásával; például a Svájci Államszövetség 7,2 millió svájci frankos támogatásával modernizálták a szennyvíztisztítást, egy vállalkozó pedig távhőköltség-csökkentő gázmotort telepített.

A kicsik nem politizálnak

Minél nagyobb egy város, annál átpolitizáltabb, és minél kisebb egy település, annál lényegesebb a polgármester-jelölt ismertsége. A 3200 hazai önkormányzatból pedig 2000 kistelepülésen működik. Vannak, akik állítják: a településtípuson túl az is fontos, hogy milyen lakóövezetről van szó. A családi házakban élőknél erősebb a tulajdonosi szemlélet, a lakótelepiek viszont inkább pártra szavaznak az önkormányzati választásokon is.
A kisebb településeken a helyi kérdéseknél, így a helyhatósági választáson is általában a személyt értékelik, pártállástól függetlenül, még akkor is, ha esetleg adott időszakban kevesebb központi támogatás érkezett a településre.

Kaposvár viszont komoly állami pénzeket kapott az elmúlt időszakban, a választók mégsem juttatták be tavasszal a parlamentbe a jelenlegi polgármestert. Igaz, ciklusról ciklusra sikertelenül rajtol az országgyűlési választásokon Veszprém és Szekszárd SZDSZ-es, valamint Tatabánya független (korábban SZDSZ-es) polgármestere is. És hogy miért pont ezt a három várost emeltük ki? Mert mindhárom megyei jogú város polgármestere immár negyedszer száll a ringbe. És eddig mindig nyertek.
Mielőtt azonban bárki messzemenő következtetést vonna le, ideje leszögeznünk: találunk példát sikeres kormánypárti és elismert ellenzéki polgármesterre is, meg olyanra is, akit párthovatartozástól függetlenül nem kedvelnek a település lakói.
Mohácson most ősszel a jobboldali polgármestert a baloldal is támogatja. Igaz, a 3200 helyhatóság között ez az egyetlen ilyen eset.

A város érdeke

A busójárásról ismert több mint 900 éves Mohács ezen az őszön a figyelem középpontjába került: Szekó Józsefet négyévi polgármestersége alapján nem csak a Fidesz – Magyar Polgári Párt és a Kereszténydemokrata Szövetség jelöli újra e tisztségbe, mint azt 1998-ban is tette; újraválasztását az Együtt Mohácsért Egyesület, az önsegélyező nyugdíjasok egyesülete, a német és a roma kisebbségi önkormányzat, sőt az MSZP is támogatja. Akadnak persze berzenkedő helyi szocialisták, akik úgy gondolják, illőbb lenne valakit a saját soraikból megnevezni, de a realisták fölmérték: Mohács fejlődését a személycserével nem szabad megakasztani.

A jelenlegi polgármester és képviselő-testület az 1998-ra eladósodott, csőd közeli helyzetbe jutott 20 ezres lélekszámú város költségvetését nem csupán rendbe hozta, hanem ma a város kasszájába egy év alatt jutó 5 milliárd forint közel 30 százalékát úgy költheti fejlesztésre, hogy a térségi feladatokat is ellátó intézményhálózat működése nem okoz különösebb fejtörést. 1998-ig a központi forrásokat – a viszonylag mérsékelt városfejlesztési törekvések miatt – csupán néhány pályázattal bombázták, és mindössze 739 millió forintos beruházást valósítottak meg, az elmúlt négy évben a támogatási igények garmadáját nyújtották be, s így több milliárd pluszt tehettek a saját forrás mellé.

A sikeres gazdálkodás az abszolút racionalitás – az intézmények ésszerű összevonásának és a maximális takarékosságnak – az eredménye. Ezenkívül minden egyes kifizetéshez a polgármester előzetes engedélye kellett és kell ma is a városházán. Emellett a testület a megyében egyedülállóan nagy, 50 milliós pénzkeretet hagyott jóvá Szekó Józsefnek, hogy a város vagyonát gyarapító adásvételi ügyleteket késlekedés nélkül, a képviselők utólagos jóváhagyásával bonyolítsa le.

Politikai erővonalak mentén felsorakozva, elkülönülve, nem lehet a város javát szolgálni – vallja Szekó József, aki nem tart az „ellenérdekű fél” kormányzásától sem, hiszen a város és térsége öt országgyűlési képviselőjétől – két fideszes, két MSZP-s és egy SZDSZ-es – azt várja, hogy a megjelölt célokért összefogva, teljes erőbedobással munkálkodjanak. Cél pedig van bőven: csökkenteni kell a munkanélküliséget, üzemet létesítő befektetőket kell találni, a határkikötőt az uniós elvárások szerint kiépíteni, és mindent elkövetni, hogy az M5–M56-os utak már ütemezett beruházása vagy a szaktárca terveiben szereplő mohácsi Duna-híd építése mielőbb megvalósuljon.

Saját bevételek és hatékonyság

A település fejlesztéséhez szükséges pénzt persze nem csak központi forrásokból, támogatásokból lehet előteremteni. Az önkormányzatok költségvetésében nő a saját bevételek szerepe, jóllehet a GKI kutatói szerint még mindig nem „elég jelentős”.

A városok többségénél az eladott értékekből befolyó pénzösszeg a működési költségek fedezésére, nem pedig megtakarításhoz vagy beruházáshoz szolgált forrásul. Előzetes adatok szerint 2002-ben még mindig 76 milliárd forint, az összes önkormányzati bevétel csaknem 4 százaléka származik értékesítésből, miközben a stabilitást biztosító pénzügyi befektetésekből alig 54 milliárd forint bevétel keletkezik (igaz, ez is a tavalyi 2,7-szerese – teszik hozzá a GKI szakértői). A szűkülő privatizációs bevételek hosszú távon biztosan nem oldják meg az önkormányzatok forráshiányos gazdálkodását.
A helyi költségvetések meghatározó hányadát kitevő saját folyó bevételek – intézményi működési bevételek, helyi adók, illetékek, a személyi jövedelemadó- és a kamatbevételek – és az átengedett központi adók együttes összege reálértéken az 1995–2000-es időszakban évente 5 százalékkal növekedett, kivéve az 1997. és 1999. éveket, amikor az előző évhez képest 14, illetve 12 százalékkal bővült. Ám nagyon nagy a szórás, hiszen a saját bevételek nagysága függ a település méretétől, elhelyezkedésétől és nem utolsósorban attól, hogy mit örökölt az adott város. És persze függ a polgármestertől.

Sokáig sok helyen politikai megfontolásból nem vezették be a lakosságot érintő helyi adókat. A választópolgár szavazata mögött mindig ott húzódik az egyén prioritása, és közgazdaságilag hiába lenne örvendetes a helyi adók révén a saját bevétel szerepének erősödése, a városatyák sokáig úgy gondolták: az ebből eredő haszon nem áll arányban az intézkedés kiváltotta lakossági ellenállással.
S bár ma már a települések 90 százaléka kiveti a maximálisan szedhető adókat, a mai napig kampánykérdés a lakossági terhek növelése vagy csökkentése. Pedig hát, mondhatnánk, mindenkinek érdeke, hogy karbantartott út- és csatornahálózat legyen, fejlődjék a település.
Csakhogy amíg az önkormányzati törvényben előírt kötelező feladatok ellátását nem fedezi a szintén a jogszabály által megszabott központi finanszírozás, addig az önkormányzatok nehezen tudnak elszámolni a helyben beszedett pénzzel.

– A kommunális adóból befolyó összeget az utak kátyúzása helyett gyakran a működési költségek fedezésére fordítjuk – mondja Dióssy László, Veszprém polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, aki szerint így bizony nehéz a lakosságtól pénzt szedni, függetlenül a helyi adópotenciál mértékétől.

Dinamikus Budaörs

A főváros vonzáskörzetébe tartozó Budaörs ma az ország legdinamikusabban fejlődő települése, itt képződik a GDP 4 százaléka, és 3 százalék alatti a munkanélküliség. S míg a rendszerváltást a város eladósodva, fejletlen infrastruktúrával érte meg, mára nemcsak felszámolta adósságait, hanem – elsősorban saját erőből – jelentősen javította úthálózatát, a tömegközlekedést, felújította és bővítette oktatási intézményeit – s még az országos bérrendezés előtt emelte a pedagógusok és a közalkalmazottak jövedelmét –, létrehozott egy korszerű egészségügyi központot. Áldozott a kultúrára, a helytörténet ápolására, a tömegsportra, a játszóterek felújítására, és a sor folytatható.

Mindehhez a forrást a város 1992 és 2001 között 869 millió forintról 3,8 milliárd forintra megnőtt költségvetése biztosítja. 2002-ben pedig már 5,2 milliárd forinttal gazdálkodhat, amiből több mint egymilliárd jut beruházásokra. Mégpedig úgy – hangsúlyozza Wittinghoff Tamás, a város tizenkét éve hivatalban lévő SZDSZ-es polgármestere –, hogy az elmúlt négy évben a magát polgárinak nevező kormány több mint 2 milliárd forint veszteséget okozott Budaörsnek, s csak 2001-ben 698 milliót vont el az állami normatívából, a „gazdagabb önkormányzatoktól a szegényebbekhez” csoportosítva. Az idei kormányváltásig a város hiába pályázott állami támogatásért például a szennyvízhálózat kiépítéséhez, kérését rendre elutasították. Az M1-es és M7-es autópálya melletti zajvédő fal megépítéséhez (a szomszédos Törökbálinttal közösen) az állami hozzájárulást még a Horn-kormány idején ítélték oda, s az Orbán-kormány idején fizették ki.

Hogy minek köszönhető a látványos fejlődés? Korántsem egyforma a budaörsiek válasza.
A baloldali képviselők és a velük szimpatizálók szerint a település kedvező adottságai mellett a vállalkozásbarát környezet, ezen belül a folyamatosan fejlesztett infrastruktúra és a fővároséhoz képest alacsonyabb helyi adó vonzotta a településre a befektetőket, multikat és kicsiket egyaránt. Aminek következtében a város a saját bevételeiből működik, így a jövőben is meglesz a fedezet a fejlesztésekre.
A jobboldali képviselők és az őket támogatók szerint a város vezetése rövid távú érdekekért eladta a hosszú távú nyugalmat, és szinte felszámolta a város zöldterületeit. A nagy bevásárlóközpontok nemcsak adófizetők és munkahelyteremtők, hanem olyan mértékű forgalmat is generálnak, amit a belső úthálózat nem tud levezetni. Számos negatív vonzatuk is van: például a bűnözés emelkedése, a környék kisvállalkozásainak tönkremenetele. S a nagyok még csak nem is fizetnek jelentős összegeket a városi költségvetésbe, mert letelepedéskor öt–tíz éves adómentességet kaptak.

A számok mást mutatnak: a Budaörsön működő cégek 18 százaléka fizeti be az iparűzési adó 100 százalékát. A kisvállalkozások ugyanis, az országban egyedülálló módon, az idén 20 millió – tavaly 15 millió, ezt megelőzően 10 millió – forintos árbevételig adómentességet élveznek, és idetartozik az adóalanyok 82 százaléka. Ami a környezetet illeti: soha nem volt olyan rendezett a város képe, mint az új – egyébként más célra nem alkalmas területeken, az egykori nádasok helyén épült – létesítmények környékén.
Nehéz megjósolni, hogy a mintegy 30 ezer lakosú település megszavazza-e a bizalmat újabb négy évre az eddigi polgármesternek. A mindenkori ellenzéket erősítik a fejlesztésekkel, beruházásokkal együtt járó átmeneti kellemetlenségek, s az egyes rétegek esetleges érdeksérelmei adott esetben könnyen a hatalmon lévők ellen fordíthatók. Sikerrel vagy sikertelenül…?

A személyiség szerepe

A kulcsfigura a polgármester, állítja Laky Csaba, a Consulting Önkormányzati Tanácsadó Rt. ügyvezető igazgatója.
Biztos, hogy egy menedzserszemléletű városvezetés könnyebben a politika fölé tud kerekedni, mint ahogyan például a Veresegyházon immár harmadik ciklusban tevékenykedő polgármester, aki a rendszerváltás előtt tanácselnökként dolgozott. Laky szerint a ma független Pásztor Béla „titka” egyszerű: már 1990 előtt is odafigyelt arra, hogy ahol a kofák a piacra járnak, ott javítsa a tömegközlekedés technikai feltételeit. Letelepítette a Pharmavitot, volt bátorsága hitelből közművesíteni, és a már fejlesztett területet értékesítette.

Ezek szerint, ahol jól fejlődik a település, a polgármesternek bebetonozott széke van?
Az ellenpélda Székesfehérvár, amely dinamikusan fejlődik, olyannyira, hogy öt éve a világ tíz legfejlődőbb települése közé tartozott, mégis 1990 óta négyévente új személy vezeti a képviselő-testület munkáját.
Veszprém negyedik ciklusát töltő polgármestere, Dióssy László azt mondja, az ő sikerének egyik fontos eleme, hogy tud kommunikálni az ellenzéki politikusokkal és a lakossággal is. Konszenzusteremtő alkat, vagy ahogyan magát nevezi, integrátor. Helyi szinten mindig igyekezett elkerülni a megosztottságot, és megtalálni a „legkisebb közös többszöröst”.

Ahol viszont a polgármester nem karizmatikus személyiség, vagy szakmailag nem kiemelkedő, ott – településmérettől függetlenül is – biztos, hogy a politika kerül előtérbe. A TÖOSZ elnöke szerint félő, hogy az elmúlt négy év arra tanította az embereket, hogy az országos politika igenis befolyásolja a helyi ügyeket. Akkor pedig október 20-án minden eddiginél erőteljesebben politikafüggő helyhatósági választások lesznek.
A politikai játszmák helye a Parlament, a helyi döntésekbe elvileg nem keveredhetne politika, hiszen az út minősége pártállástól független, a csatornázottság szintje is objektív mutató, de az iskola bezárása vagy felújítása sem politikai kérdés. Jó esetben.

Megjelent a Piac és Profit 2002. októberi számában
Az összeállítást írták: Sebők Orsolya; Berta Mária, (Mohács), D. Karádi Katalin (Debrecen), Eller Erzsébet (Budaörs), Halász Miklós (Szeged), Tóth M. Ildikó (Nyíregyháza)