Orbán (Varga)-csomag nélkül?

Már tudható, hogy mit jelent be szeptember 19-i tájékoztatóján a PM, valahogy úgy, mint ahogyan áprilisban is nyílt titok volt az államháztartás helyzete.

Hol lehetett a hiba? Talán nem ott, ahol keresni szokás.

Nem a számok és közlésük időpontja hibádzott. Egy előre bejelentett esettől eltekintve menetrendszerűen folyt tavasszal is a tájékoztatás. Sokkal inkább annak nem volt addig és akkor sem igazán "kultúrája", hogy az éves büdzséket olyan prognosztizált adatokra alapozva tervezték, majd vitték egészen a parlamenti szavazógépezetig, amelyek nem voltak jók, s a tények másmilyen számokban öltöttek testet. Aztán már a korrekciókkal sem lehetett egyszerűen megoldani a helyzeteket.

A nyár óta szinte óránként hangzik el a bírákat, hogy eltitkolt a (pénzügyi) kormányzat államháztartási információkat. És való igaz, saját bejelentésének megfelelően a pénzügyminisztériumi - akkor még - közigazgatási államtitkár le is szögezte, hogy a szokásos havi nyilvánosságra hozatalt áprilisban pár nappal arrébb teszik, hogy ne zavarják a pont akkorra eső választási fordulót. Ezt éppen egy hónappal a tervszerű "titkolózás" előtt tette a fiskális ügyek szakértője. Azaz akkor, amikor a februári számokat hozta nyilvánosságra a PM-ben. Ez két dologra volt jó. Arra, hogy a pénzügyi kormányzat tényleg odébb tolja a márciusi, s egyben a negyedéves számok publikálását pár nappal. És arra, hogy március közepétől az akkori (és mai) ellenzék felkészülhessen a retorikájára. Vélhetően arra, hogy ha bukják a fordulót, akkor is neki lehessen rontani a hatalmon lévőknek az államháztartási titkok miatt, vagy arra, hogy ha nyernek, legyen mire hivatkozni az ő restrikciós intézkedéseiket bevezetendő. Szó szerint arra, amivel azóta is előjönnek. Azaz: eltitkolták a büdzsé állapotát, a hiányt - vélhetően mondhatták volna győztesként is a vesztesekre hivatkozva. Ezért - akár - nem adócsökkentést, hanem adóemelést, sőt Orbán (Varga)-csomagot vezetnek be. Éppen úgy, mint teszi azt a gyakorló kormány.

A rend kedvéért, álljon itt az előre bejelentetten, pár nap eltéréssel közölt akkori információ. Az év harmadik hónapjában az államháztartás hiánya 353,7 milliárd forint volt, szemben a várt 262,6 milliárd forinttal. Ezen belül a központi költségvetés 242,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 102,1 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az elkülönített állami pénzalapok egyenlege 9,5 milliárd forintos deficitet mutat. Az államháztartás negyedéves mérlege 789,2 milliárd forintos hiányt mutat. A prognózis 698, 1 milliárd forint volt.

Tény és való, kellemetlen adatok voltak. Csak éppen nem meglepőek. Legfeljebb azoknak kellett törniük a fejüket, akiket külön is megszólítottak velük: rossz számok, érdemes balhézni miattuk.

Hogy mi és hogyan működik a fiskális információk nyilvánosságra hozatalakor, arra álljon most itt egy friss példázat. A márciusi és első negyedéves adatok publikálási menetrendjével azonos az, amire szeptember 19-én kerül sor: a forgatókönyv szerint most az augusztusi számítások hivatalos bejelentése esedékes. Ám hogy mi is hangzik el 19-én, azt többé-kevésbé tudjuk. Íme: a prognózisnál valamivel kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete, kisebb a hiány a vártnál, az adóbevételek a tervezettnél kedvezőbbek. Az államháztartás pénzforgalmi hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - augusztusban 134,9 milliárd forint volt. Az év nyolcadik hónapjára 167,1 milliárdos deficittel számolt a PM. Augusztus végén az államháztartás hiánya 1 386,9 milliárd forint volt. Ez a GDP 5,96 százaléka. A tárca előrejelzésében 1 419,1 milliárd forintos deficittel számolt, ami a GDP 6,1 százaléka.

A számokat szeptember első hetében már tudtuk mi is. Az más kérdés, hogy igazán hivatalossá most válnak az információk, tízegynéhány nappal később. Valahogy úgy, mint áprilisban is, amikor ugyanúgy lehetett tudni minden lényeges - tendenciákra utaló - adatot a hónap első pár napjában. Lehetett volna tehát Orbán (Varga)-csomagot előkészíteni, s lehetett (volna) Gyurcsány-csomagot is, valamelyest gyorsabban, mint ahogyan arra tényleg sor került. Mindenesetre 2006. szeptemberének közepén ismét vannak - ezúttal némiképp kedvezőbb - államháztartási adatok, s kormányzati csomagban sem szenvedünk hiányt.

Most tehát már abban kell igazán bízni, hogy a következő évi büdzsét valóságosabb adatok alapján tervezik meg, s viszik a Ház elé. Ezúttal azonban ezek az információk azok, amelyekkel még nem rukkolt elő a fiskális kormányzat.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo