Orbán Viktor jobban keres már, mint a vezérigazgatók

A vezetők idén átlagosan 7-8 százalék közötti béremelést kaptak, ami elmarad az infláció alakulásától és a többi munkavállalónak adott béremeléstől a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2023 kutatása szerint. A közép- és felső vezetők kiválasztására specializálódott cég szerint óriási a nyomás a vezetőkön a recessziós gazdasági helyzet kezelése miatt, miközben visszaesik a reálbérük, így végső soron nem meglepő, hogy egyre nyitottabbak a váltásra.

Ma már bruttó 2 és 4 millió forint között alakul a vezérigazgatók havi fizetése, attól függően, hogy mekkora céget vezetnek – derült ki a Wyser Managers’ Salary & Market Guide 2023 kiadványából. Ehhez jön még a bónusz, ami az éves fizetés 24-72 százaléka között alakul. A kutatásban elérhető bérsávok szerint minél nagyobb cég irányításáért felelős egy vezető, annál nagyobb bért kínálnak számára. A vezérhelyettesek 2-2,3 millió forint közötti fizetést kapnak, 24-40 százalék közötti éves bónusszal. A vizsgált adatokból kiderült, hogy a magas infláció ellenére az összes munkavállaló között a legkisebb béremelés közép- és felsővezetői szinten volt.

Orbán Viktor 5 milliós keresete már több mint a vezérigazgatói átlag (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor 5 milliós keresete már több mint a vezérigazgatói átlag (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

„Az idei évben óriási nyomás alá kerültek a vezetők. A nehéz piaci, gazdasági környezet, a vállalatok emelkedő költsége, illetve a munkavállalókért folytatott harc is nyomja a vállukat, miközben visszaesik a keresetüknek a reálértéke. Idén vezetői szinten átlagosan 7-8 százalékos béremelésről beszélhetünk, ami messze elmaradt az áremelkedési ütemtől” – mondta Rónai Dániel, a Wyser magyarországi vezetője. Ennek hatására több mint duplájára nőtt a váltásra nyitott vezetők aránya. A HR, a sales, illetve az építőipari és ingatlanszektorban meghaladja a 25 százalékot azok aránya, akik az elmúlt egy évben váltottak vagy hamarosan váltani szeretnének. Az életszínvonaluk visszaállítására sokan egyetlen megoldást látnak, a munkahelyváltást.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo