Nyilvánossá tették a cégvezetők feketelistáját is

Az igazságügyi és rendészeti miniszter kibővíti az ingyenesen lekérhető cégadatok körét azok adataival, akik felszámolt cégek vezetői voltak, és meghatározott ideig nem tölthetnek be ilyen posztot - a rendelet tervezete a minisztérium honlapján olvasható.

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nyáron elfogadott csődtörvény-módosítás - amelynek legtöbb szabálya szeptembertől hatályos - módosította a gazdasági társaságokról szóló törvényt is, kiterjesztve a vezetők ilyen pozíciótól történő eltiltását. Az eredeti szöveg csak a bűncselekmények elkövetőit, továbbá azokat zárta ki a vezető tisztségviselő pozíció gyakorlásából, akiket ettől a bíróság eltiltott.

A csődtörvény módosítás kiegészítette az eltiltást két újabb esettel. Az első így szól: "A gazdasági társaságnak megszüntetési eljárás során való törlést követő három évig nem lehet más gazdasági társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a törlést megelőző naptári évben a gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő volt." A második eset az, amikor a felszámolás során kielégítetlen követelés maradt, és a bíróság ezért megállapította a vezető tisztségviselő felelőségét. Ilyenkor a vezető ellen lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelenségétől számított 5 évig tart az eltiltás.

Miután a gazdasági társasági törvény kiegészítése szeptember 1-jétől hatályos, az igazságügyi és rendészeti miniszter is ettől az időponttól kívánja módosítani az ingyenes céginformációról szóló korábbi rendeletét. Így a cégek alapadatai mellett ingyenesen lesznek lekérdezhetők a vezető tisztségviseléstől eltiltott személyek adatai is. A program név és lakóhely szerint teszi lehetővé a keresést.

Véleményvezér

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.
Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda

Hűtlen kezeléssel vádolja Pokorni Zoltán volt fideszes polgármestert utóda 

Pokorni Zoltán annak idején kéz levágást ígért azoknak, akik lopnak.
Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással

Az Orbán-kormányt gyanúsítják a kárpátaljai templom elleni támadással 

Orosz-magyar közös titkosszolgálati akció?
A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo