Nő a „porszívóügynökök” száma

A 2021-es év gazdasági mutatóit még erősen befolyásolták a koronavírus okozta kihívások. A közvetlen értékesítési piac is megérezte a hatását, ennek ellenére a szektor összforgalma tavaly is növekedni tudott. A globális eladások 186 milliárd dollárt, az európai forgalom pedig 38,4 milliárd dollárt ért el.  Itthon összesen 68,5 milliárd forint volt a szektor összforgalma 2021-ben, ami jelentős, közel 12 százalékos növekedés az előző évhez képest. A közvetlen értékesítői szakma továbbra is vonzó lehetőséget jelent azok számára, akiknek megszűnt a munkahelye, vagy nagyobb flexibilitásra vágynak.

A Közvetlen Értékesítők Szövetségének hazai felmérése alapján Magyarországon mintegy 676 ezren kapcsolódtak a szektorhoz, ami közel 26 ezer új belépőt (4 százalékos növekedést) jelentett 2021-ben, az előző évhez képest - ez az összlétszám egyaránt tartalmazza a fogyasztókat, illetve az értékesítőként működő vállalkozókat, a két kategória között ugyanis lehetséges az átjárás.

„2020-ban jelentős, 30 százalékos növekedést regisztráltunk a közvetlen értékesítők hazai létszámában. Ennek egyik oka, hogy a járvány miatt sokan elvesztették állásukat, vagy csökkent a jövedelmük, így nyitottabban fordultak az új, rugalmas, otthon is végezhető megélhetési lehetőségek felé. 2021-ben tovább nőtt az érdeklődés a közvetlen értékesítői tevékenység iránt, elsősorban a fiatalok körében. Ez többek közt a digitális csatornák előretörésének köszönhető, amely új távlatokat nyit minden új szakmánkbeli számára, különösen a fiatalabb generációknak, akik otthonosan mozognak az online kereskedelem és a social média világában” – mondta el Endrédi László elnök.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo