Nézőpont Intézet: jó helyzetben a kormány

A kormány kedvező alaphelyzetben láthat neki a strukturális reformoknak, hiszen a Széll Kálmán Terv két fontos magyarázatát a megkérdezettek nagy többsége támogatja - olvasható a Nézőpont Intézet február elején készült közvélemény-kutatásában.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Széll Kálmán Terv keddi bemutatása lefektette az idei év pontos tárgyalási ütemtervét, és kijelölte felelőseit. A gazdasági intézkedések pontjainak elfogadását széles körű vita előzheti meg, a társadalmi ellenállást azonban csökkentheti, hogy a bejelentés előtti közvélemény-kutatás alapján kedvező közhangulat erősíti a kormány kezdeti tárgyalási pozícióját - véli a Nézőpont Intézet. Szerintük a felfokozott reformváró hangulatban segíti az intézkedések elfogadását, hogy azok magyarázatában több támogatott vélemény is megjelent. A magyarok 76 százaléka ugyanis egyetért azzal, hogy munkanélküli-segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani, 62 százaléka pedig úgy véli, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást - írják a kutatók a február 7. és 10. között, ezer ember véletlenszerű kiválasztásával, országos reprezentatív minta alapján készült felmérés alapján.

A közlemény szerint tízből nyolc (18 éven felüli) tanuló, valamint a nyugdíjasok és a munkahellyel rendelkezők 77-77 százaléka igazolta a felmérésben a munkanélküli-segélyezés reformjának szükségességét, de az állástalanok körében is meglepően magas támogatás tapasztalható (69 százalék). Miközben a Fidesz-szimpatizánsok 83 százaléka ért egyet a kormány érvelésével, és azt a szocialista tábor 74 százaléka is támogatja, a Jobbik szimpatizánsainak pedig "mindössze" 63 százaléka ért egyet azzal, hogy munkanélküli segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani.

A rokkantnyugdíj-ellátás rendszerének felülvizsgálata a munkanélküliek 69, a munkavállalók 66, valamint a nyugdíjasok 60 százaléka szerint lenne szükségszerű. A kormánypártok és a legnagyobb ellenzéki párt szimpatizánsai ugyanakkora arányban vélik igaznak, hogy a rokkantnyugdíjból élők számottevő része jogosulatlanul veszi fel havi járandóságát (68-68 százalék), a kisebb parlamenti pártokra azonban ez kevésbé jellemző.

Csak időt nyert a kormány?
A Nomura International Plc. londoni elemzője Peter Attard Montalto - a Bloomberg hírügynökség tudósítása szerint - úgy véli, hogy a költségvetési terv nem hárította el az ország szuverén adósbesorolása rontásának kockázatát. "A terv a jó irányba tett bizonytalan lépés, de nem elegendő a kitűzött cél eléréséhez" - mondta. A szakértő jó intézkedésnek tartja a kiadáscsökkentést és a bevételi oldal átalakítását, azonban ezzel együtt is 480 milliárd forintos hiányt vár a 2013-ra."A szuverén besorolás rontása továbbra is valós kockázat véleményünk szerint, bár az intézkedési tervvel sikerült némi időt nyerni. Összességében az intézkedési terv enyhén árfolyamgyengítő és kötvényhozam-növelő hatású a részletek hiánya miatt, és a részvényárfolyamokra is negatív hatást gyakorol a társasági adó csökkentésének elhalasztása, valamint a 2012-es banki különadó miatt" - fejtette ki a Bloomberg hírügynökségnek a Nomura szakértője. (Több más elemző is vegyes érzelmekkel fogadta a kormány programját, erről bővebben itt olvashat.)

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo