Az Alkotmánybíróság (AB) a házipénztáradóról szóló törvény (Hpt.) hétfői megsemmisítése során határozatát az Alkotmány 70/I. paragrafusára alapozta. Ez így szól: "Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni." Ezzel kapcsolatban a határozat felidézi azt, hogy a törvényalkotó az új adónem bevezetésének céljaként a Hpt. bevezető rendelkezésében a készpénzforgalom visszaszorítását jelölte meg.
A törvényhez kapcsolódó részletes, illetve általános indokolásból az is kitűnik, hogy a törvényalkotó a társas vállalkozások saját átlagos napi készpénzforgalmát jelentősen és hosszú időn keresztül meghaladó nagyságú házipénztári készpénzállományt nem a működéshez szükséges készpénz állománynak, hanem a vállalkozások vagyonának, és "legtöbb esetben" a vállalkozások tagjai által személyes célra felhasznált jövedelemnek tekinti. Ebből következően nem pusztán a készpénzforgalom visszaszorítása, de kétség kívül a házipénztári készpénzállomány társas vállalkozások tagjai általi személyes célra történő felhasználásának megelőzése is a Hpt. megalkotásához kapcsolódó jogalkotói célként értékelhető. Így a házipénztáradó a törvényben meghatározott adóalap után fizetendő különadó (vagyoni típusú adó), amelyet az adóalanyok akkor kötelesek megfizetni, ha az adóévben az átlagos napi készpénz záró egyenlegük a törvényben meghatározott elismert pénzkészletet meghaladja.
Az Alkotmány már idézett 70/I. paragrafusát egy korábbi AB határozat úgy értelmezte, hogy az felhatalmazást ad az állam számára a közterheket előíró kötelezések, befizetések törvényi szinten történő előírására is. Egy másik határozat viszont azt mondta ki, hogy a kötelezésnek a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz kötöttség keretei között kell maradnia, és arányosnak kell lennie az állampolgárok, vállalkozások jövedelmi és vagyoni viszonyaival, helyzetével. Az AB logikája szerint az Alkotmány 70/I. -a alkotmányos felhatalmazást biztosít a törvényalkotónak arra, hogy az abban meghatározott jogalanyok (alanyi kötelezettek) számára a közterhekhez való arányos hozzájárulás biztosítása érdekében új adónemet írjon elő. Az új adónem formájában megjelenő, az alanyi kötelezettek oldalán előírt adófizetési kötelezettségnek egyetlen alkotmányi korlátja az, hogy az új adónem nem szakadhat el az adó, mint jogintézmény alkotmányos funkciójától (közterhekhez való arányos hozzájárulás), és nem függetlenedhet az alanyi kötelezettek vagyoni és jövedelmi viszonyaitól, helyzetétől.
Figyelmen kívül hagyta
Az AB végső megállapítása így hangzik: az új vagyoni típusú adó nem áll közvetlen összefüggésben az alanyi kötelezettek (az adó fizetésére kötelezett társas vállalkozások) jövedelmi, illetve vagyoni viszonyaival (helyzetével), ebből következően az új adónem olyan mértékben eltávolodott az adó jogintézményének az Alkotmány 70/I. -ában foglalt alkotmányos alapjaitól, hogy ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Így a házipénztáradó a társas vállalkozások által nem realizált, ténylegesen meg nem szerzett jövedelmet, illetve vagyont vonja adókötelezettség alá. Az adóalap meghatározása során a törvényalkotó adóköteles vagyonnak tekinti a társas vállalkozás átlagos napi készpénz záróegyenlegének a törvényalkotó által elismert pénzkészlettel csökkentett pozitív összegét.
Az adóalap meghatározása során a törvényalkotó figyelmen kívül hagyta továbbá azt a tényt, hogy az adófizetésre kötelezett társas vállalkozások közül számos vállalkozás tevékenységéből (üzletmenetéből) eredően hosszabb távon a Hpt.-ben elismert pénzkészletnél nagyobb házipénztári készpénzállományt tart fenn úgy, hogy a házipénztárt rendeltetésszerűen, céljának (a folyamatos működés biztosítását szolgáló készpénzállomány rendelkezésre tartása) megfelelően használja. Az említett vállalkozások esetében a házipénztáradó alkotmányos indok nélkül korlátozza azok vállalkozási tevékenységét, mindennapi üzletmenetét és jogszerű magatartáshoz kapcsol számukra hátrányos adójogi jogkövetkezményt. Ez volt tehát a többségi álláspont, amelynek eredménye a törvény megsemmisítése lett. Ezzel szemben Bragyova András alkotmánybíró úgy vélte, hogy a modern piacgazdaságokban az adónak szabályozó szerepe is van.
