Nem vezet világháborúhoz a szíriai légicsapás

„Mission accomplished”, azaz küldetés teljesítve – írta ki a Twittere a hétvégén Donald Trump amerikai elnök, utalva a Szíriában lezajlott légicsapásokra. Szakértők szerint nem világos, mit ért el az USA a támadással, az erőfitogtatás jó eséllyel csak az amerikaiak kivonulását leplezi a közel-keleti országból.

A hétvégén az amerikai légierő olyan létesítményeket pusztított el, ahol a gyanú szerint vegyi fegyvereket tárolak vagy állítottak elő a szíriai kormányerők. Trump a csapást méltatva a Twitteren a „Mission accomplished” mondatot használta, ami meglehetősen szerencsétlen mondat. George Bush ugyanígy kommentálta Szaddám Husszein elfogását is, kijelentve, hogy véget ért az iraki háború – a 2003-as beavatkozás azonban csak egy elhúzódó konfliktus kezdete volt, amelyet máig vív az amerikai hadsereg.

Fenyegető veszélyek a világgazdaságban
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója szerint növekvő veszélyek fenyegetik a világgazdaságot, a „sötét felhők” mögött többek között a Donald Trump amerikai elnök által szított kereskedelmi háború áll.
Trump ugyanakkor beszédében azt mondta, a későbbiekben is olyan beavatkozhatnak, ha máshogy nem lehet megakadályozni Bassar el-Aszad kormányát, hogy vegyi fegyvereket vessen be. Elemzők szerint ugyanakkor a légicsapások nem jelentenek komoly változást a szíriai helyzetben, és az Egyesült Államok továbbra sem fogja kockáztatni a háborút az Aszadot támogató Oroszországgal és Iránnal.

Erőt mutatni kivonulás közben

Az MSNBC-nek nyilatkozó Carl Perry Közel-Kelet-szakértő szerint a támadás nem gyakorol jelentős hatást a szíriai háború menetére, mivel ahhoz orosz és iráni csapatokat is támadni kellene, amit az USA igyekszik elkerülni. Így a támadás csak az orosz-iráni befolyás növekedéséhez járul hozzá Szíriában, mert rámutat, hogy a külföldi csapatok közelsége megvédi az el-Aszad-kormányt a nyugati beavatkozástól.

A szakértő elmondta azt is, hogy mostani légicsapások rendkívül korlátozottak voltak, az amerikai hadvezetés más tagjai ennél jóval nagyobb támadást szerettek volna. Ez alapján nem várható a konfliktus nagyobb eszkalálódása.

A Washington Post szerint a mostani akció nagyrészt csak leplezni próbálja azt a tényt, hogy az USA éppen a kivonulást tervezi Szíriából. Márciusban Trump egy, egyébként infrastrukturális fejlesztésekről szóló eseményen mintegy mellékesen beszélt a Szíriában szolgáló mintegy 2000 amerikai katona kivonásáról.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo