Nem számolnak adóemeléssel a vállalatok

Amellett, hogy a hazai nagyvállalatok mindegyike növekedést vár továbbra is, rövidtávon visszafogottabbak, középtávon azonban bizakodóbbak lettek a hazai gazdaság fejlődését illetően. A következő egy év során a cégek zöme nem vár számottevő adó- és járulékemelést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legutóbbi adataiból.

Kép: Pixabay

Az idei első negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke 3,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a KSH második becslése alapján. Az elemzők szerint az idei növekedés meghaladhatja a 3 százalékot, és a K&H nagyvállalatok körében végzett felmérése szerint is kedvezően alakulhat az év, hiszen leginkább a jelenlegi gazdasági növekedés fennmaradásával terveznek a nagyvállalati döntéshozók. Ugyanakkor tavaly év végéhez képest a cégek rövidtávon szolidabban, középtávon viszont optimistábban látják a hazai gazdaság erősödését.

„A következő egy évre szóló visszafogottabb kilátások mögött az áll, hogy 40 százalékról 31 százalékra visszaesett a további javulást feltételező cégek aránya, és az eddig növekedésben bízó vállalatok egy része átállt a gazdaság stagnálását feltételezők közé (54%). A következő három évet tekintve azonban javultak a várakozások. Ez annak köszönhető, hogy 18 százalék helyett már csak 13 százalék számít a gazdasági környezet növekedési ütemének romlására, miközben minimálisan emelkedett a stagnálásban és a fejlődésben bízók tábora” – részletezte az eredményeket Peter Roebben, a K&H vállalati üzletágának vezetője.

A 2016-os költségvetés első tervezetének ismertetése előtt készült felmérés eredménye szerint a közterhekkel és a gazdaságpolitikával kapcsolatban bizakodók a cégek.  A válaszok alapján a vállalatok túlnyomó többsége (82%) nem vár számottevő adó- és járulékemelést a következő egy év során, és majd háromnegyedük (65%) véli úgy, hogy a gazdaságpolitikai intézkedések érdemben nem befolyásolják cégük helyzetét. Ezzel szemben a legnagyobb vállalatok jóval pesszimistábban látják a jövőt. Közülük minden negyedik vállalatvezető nyilatkozott arról, hogy a gazdaságpolitika ront a helyzetükön, és náluk számolnak a legtöbben (18%) magasabb közterhekkel a következő egy évben.

„A nemrég benyújtott 2016-os költségvetési javaslat középpontjában a fejlődés, a tervezhetőség és az adócsökkentés áll. Az eddig megismert részletek alapján a sertéshús áfájának mérséklésén kívül még nem látjuk a szektort konkrétan érintő javaslatokat, azonban ígéretesnek tűnik a kifejezetten nagyvállalatok számára készülő támogatási rendszer, amely a további fejlesztésekre kívánja majd ösztönözni a cégeket” – mondta el a szakértő.

Egyre bizakodóbbak a cégvezetők
A megkérdezett első számú vezetők idén optimisták, sőt, sokkal optimistábbak, mint két éve. Idén már több mint 80 százalék reményteljesebbnek vagy sokkal pozitívabbnak látja Magyarország fejlődését a következő 12 hónapban, két éve csak a válaszadók fele nyilatkozott így.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo