Nem fejlesztenek a magyar vállalkozások

A hazai vállalkozások 55 százaléka nem vezetett be innovációs folyamatot az utóbbi két évben, amelynek legfőbb oka a tőkehiány volt – derül ki a Billingo, online számlázó cég friss felméréséből. Az innovációt alkalmazók sorában az egyéni vállalkozók voltak az élharcosok, őket a kft-k követték a sorban, az alkalmazási területek pedig főként HR és döntéshozatal, logisztika és vállalatirányítás voltak. Az újítások fókuszában pedig talán nem meglepő, hogy a hatékonyság növelése volt.

„Tapasztalatunk szerint a vállalkozások leginnovatívabb eszköze a mesterséges intelligencia és annak hatékony felhasználása. Az MI többek között automatizált megoldásokkal tudja eredményesebbé tenni a vállalkozások működését, amiben akár a számlázó programra is támaszkodhatnak.” – tette hozzá a stratégiai és operatív igazgató.

Miért nem?

Azon vállalkozások, ahol nem vezettek be innovációs folyamatot az elmúlt két évben, az elmaradás fő okaként legtöbbször a tőkehiányt nevezték meg, ugyanis a válaszokból kiderült, hogy a kitöltők 37 százaléka kezdené meg az innovációs tevékenységet azonnal, ha lenne erre elkülönített forrása. Többen a remélt, azonban elmaradt plusz bevételi forrásokat is hiányolták, úgyis mint például a pályázatok vagy egyéb kormányzati támogatások. A tőkehiány mellett további tényezők is közrejátszottak abban, hogy a szükségesnek ítélt innovációk elmaradhattak, ennek okaként a legtöbben az alkalmas munkaerő és megfelelő partnerek hiányát jelölték meg.

„A munkaerő kérdése, mint probléma többször is előkerül. Van, ahol azért innoválnak a vállalkozások, mert nincs elég vagy megfelelő munkaerő, van, ahol pont ezért nem innoválnak. A farkába harapott kígyó esete jellemzi a munkavállalók és az innováció esetét” – egészítette ki Besztró Szabolcs.

 

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo