Nem ezt vártuk a kiskereskedelemtől

A várakozásoktól elmaradva a nyers adat szerint 3,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakihoz képest, meredeken lassulva az első hónapokban mért, bőven kétszámjegyű növekedésekhez képest, míg az árbevétel az magas infláció miatt 19,5 százalékkal 1471,8 milliárd forintra ugrott. Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Az első hét hónapban 9,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

A kiskereskedelmi forgalom jelentős lassulását az szja visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a hathavi fegyverpénz hatásainak kifutása mellett az érdemben emelkedő infláció okozhatta, emellett a külföldiek kedvezményes áron való tankolásának megszűnése is hozzájárulhatott. Enyhén csökkent az élelmiszer üzletek forgalma is, amit a vendéglátás folytatódó helyreállása okozhatott, így kiskereskedelmi élelmiszer vásárlások helyett a háztartások többet költhettek a vendéglátásban.

Forrás: KSH

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,9 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 3,2 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 27,6 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, ez utóbbiban szerepet játszott az egy évvel ezelőtti második/harmadik járványhullám ellen hozott korlátozó intézkedések fokozatos feloldása miatti alacsony bázis és a tavalyihoz képest élénkülő tranzitforgalom is. Az eladások volumene a használtcikk-üzletekben 14 százalékkal, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 4,7 százalékkal, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 7,1 százalékkal, a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk-üzletekben 4,5 százalékkal nőtt. A forgalom volumene 3,3 százalékkal nőtt az iparcikk jellegű vegyes üzletekben, valamint 1,4 százalékkal a bútor-, műszakicikk-üzletekben. Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 7 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 2,9 százalékkal nőtt.

24,4 százalékkal bővült a forgalom a 2020. áprilisi mélyponthoz képest, míg 5 százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet, a kiskereskedelmi forgalom összességében a tavalyi őszi hónapokban elérte a járvány kitörése előtti szintet. 2015. év átlagához képest a kiskereskedelmi forgalom 38,1 százalékkal, 2010-hez képest 51,9 százalékkal emelkedett.

A forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatta a munkaerőpiac teljes helyreállása (a tavalyi év közepétől a rendszerváltás óta a legmagasabb szintre ugrott a foglalkoztatottak száma, noha a járvány előttihez képest más szerkezetben), valamint a munkaerőhiány és a minimálbérek és bérminimum 20 százalékos emelése miatt továbbra dinamikus a bérnövekedés. A dinamikus bérnövekedés hatását ugyanakkor a meglóduló infláció tompítja. Tavaly 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom, idén azonban az tavalyi év eleji alacsony bázis, a gyermeket nevelők szja visszatérítése, a 13. havi nyugdíj, valamint a rendőri, hivatásos állomány számára kifizetett féléves bónusz hatására (ezekkel összességében mintegy 1200 milliárd forint többletjövedelem került a háztartásokhoz), valamint a közel 20 százalékos minimálbér és bérminimum emelés, illetve egyes ágazatokban (egészségügyi, szociális, bölcsődei, kulturális dolgozók) szintén mintegy 20 százalékos béremelés hatására 7 százalék körüli növekedésre számítunk.

A következő hónapokban az egyre magasabb bázis, a növekvő infláció, egyes háztartások esetén a meredeken megugró rezsiköltségek, az előbbiek miatt az év utolsó hónapjaiban várhatóan csökkenő reálbérek, az emelkedő kamatok, valamint egyes átmeneti tényezők megszűnése miatt folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom lassulása. Ezt némileg ellensúlyozhatja külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalásának folytatódása, mivel a külföldi vendégek száma is fokozatosan élénkül, amit a nagyrendezvények ismételt megtartása is támogat. Mivel a járvány előtt a hazai kiskereskedelmi forgalom közel 7 százalékát a külföldi vásárlók és a bevásárló turizmus adták, a külföldiek visszatérése további lendületet adhat, azonban feltehetően fokozatosan valósulhat meg, mivel a távol-keleti országokból még nem várható a turizmus megjelenése, az orosz vendégek pedig tartósabban hiányozhatnak. A határmenti forgalmat fellendítette a gyenge forint, az üzemanyagárak és egyes élelmiszerek árainak hazai befagyasztása. Az üzletek azonban igen komoly kihívásokkal szembesülhetnek a többszörösére ugró energiaköltségek miatt, miközben a kereslet is gyengülhet, ami egyes ületek megszűnéséhez is vezethet.

A vásárlásokat bár egyre kisebb mértékben, de továbbra hátráltatja az egyes cikkeket érintő alkatrészhiány, különösen a gépjármű értékesítések és egyes műszaki, számítástechnikai cikkek esetében. Az első nyolc hónapban 10,2 százalékkal csökkent az új autó regisztrációk száma, noha a szalonok beszámolói szerint érdemben nőttek a rendelések. A kínálati korlátok enyhülésére utalhat azonban, hogy augusztusban már kismértékben nőtt a forgalomba helyezett új autók száma. (Suppan Gergely)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo