Nagyot botlott a magyar ipar

5,3 százalékkal csökkent az ipari termelés augusztusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal esett vissza. Az első nyolc hónapban 4,6 százalékkal csökkent az ipari termelés.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kilátások

Az autógyártás területén a tavalyi második félévtől érdemi javulás következett be, a szereplők többsége a beszállítói láncok teljes helyreállásáról, a korábbi akut chip- és félvezetőhiány rendeződéséről számoltak be, ennek köszönhetően tavaly decemberben új csúcsot ért el a hazai járműgyártás kibocsátása, az elmúlt két év során az elmaradó leszállítások miatt felhalmozódó rendelésállomány pedig kedvező kilátásokat jelenthet a termelésre. A kilátásokat árnyékolja, hogy a járműgyártás új rendelései júliusban – az egy évvel korábbi magas bázishoz képest – 12,1 százalékkal csökkentek, míg a rendelésállománya 3,2 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

A hazai ipari rendelésállományok továbbra is növekedést mutatnak, 6,8 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet, az új rendelések azonban 4,5 százalékkal csökkentek. A hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnöveléseinek, a rekord mennyiségű működő tőke beáramlásnak és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának, azonban a tavalyi év második felétől az energiaárak tavalyi emelkedése láthatóan nagyobb visszaesést okozott, ami versenyképességi, gyenge energiahatékonysági problémákat is tükrözhet.

A tavalyi harmadik negyedévben jelentősen gyorsult az ipari termelés növekedése, amit megtört az orosz-ukrán háború következtében elszálló energiaárak, ami több, különösen energiaintenzív ágazatot is a termelés visszafogására kényszerített a tavalyi negyedik negyedévtől, egyes alágazatok visszaesése megközelítette, illetve meghaladta a 20 százalékot. Az energiaárak tartós csökkenésének köszönhetően az év hátralevő részében több termelő újra üzembe állhat, ill. javíthat a kapacitás kihasználtságon, amit az is támogathat, hogy a tavalyi fixáras szerződések kifutásával kedvezőbb feltételekkel köthetnek új szerződést. A külső keresletet rontja az infláció élelmiszer-, és energiaárak vezérelte emelkedése a vásárlóerő csökkenésén keresztül a jelentősebb exportpiacainkon, valamint a nagy jegybankok infláció elleni küzdelme miatt emelkedő kamatok. Beárnyékolja a kilátásokat, hogy az európai konjunktúramutatók a kilátások meredek romlását mutatják, ami már a szolgáltatói szektorokat is elérte. A német ipari termelést a vártnál gyengébb kínai gazdaság is visszafogja, bár már látszanak az élénkülés jelei.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo