Nagy a balhé, volt miniszter cége került felszámolás alá

A Doktor24 kérelemmel és az eljárás szabálytalansága elleni kifogással élt felszámolásának elrendelése miatt, a magánegészségügyi szolgáltató azt kéri a bíróságtól, hogy a Cégközlönyben is közzétett végzést saját hatáskörben helyezze hatályon kívül – mondta Kóka János, a társaság alapítója, felügyelő bizottságának elnöke sajtótájékoztatóján.

Azt is kiemelte, bíznak abban, hogy a bíróság a benyújtott kérelmük alapján haladéktalanul helyreállítja a jogszerű állapotot. Meggyőződésük, hogy egy jogállamban nem kerülhet veszélybe egy nyereséges, több mint ezer embernek munkát adó, betegek százezreit ellátó egészségügyi vállalat pusztán azért, mert nem gyakorolhatta a törvény által biztosított jogait.

A cég vezetői azt is hangsúlyozzák, hogy a Doktor24 Csoport idei árbevétele megközelíti a 20 milliárd forintot, EBITDA-ja várhatóan meghaladja az 1,5 milliárd forintot. Több mint 1200 munkatársat foglalkoztatnak, klinikáikon és kórházukban több százezer járó- és több tízezer fekvőbeteget látnak el.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo