Most éri meg az agglomerációban ingatlant venni

A fővárosban és a szomszédságában immár fordulatra érett a lakáspiac – ezt mutatják az OTP Ingatlanpont munkatársainak tapasztalatai. A budapesti régió vezetője szerint 2024-ben az agglomeráció kifejezetten jó beszállási pontot kínál az otthonkeresőknek, mivel nagy kínálatból, már olcsóbb hitellel, s még az áremelkedés újraindulásának elején vásárolhatnak.

2024 elején is folytatódott a kereslet bővülése, január-februárban 40 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított az OTP Ingatlanpont, mint egy esztendővel korábban. Ám Kurecskó József szerint ezt a növekedést már nem csak az állami támogatások táplálták, inkább a gazdasági körülmények javulása. Úgy látja: az állampapír-hozamok csökkenése nyomán egyre több befektető tér vissza az ingatlanpiacra.

„Újra hiszik, hogy nem csak az egyébként rendre növekvő bérleti díjakból, hanem az ismét dinamikus emelkedésnek induló lakásárakból is tudnak majd profitálni.”

Idei újdonság az is, hogy már nem csak az újszerű lakásokat keresik, hanem nőtt a közepes állapotú, illetve a felújítandó ingatlanok iránti érdeklődés is, ami ugyancsak a befektetők visszatérésére utal. A kereslet általános élénkülése most egy ugyancsak dinamikusan bővülő kínálattal találkozik. Látva a gazdasági körülmények javulását, olyan eladók is színre lépnek, akik nem akarták a piac lefagyása idején kialakult nyomott árakon felkínálni az ingatlanjukat.

A valódi fellendülést jelzi, hogy a jelentős kínálatbővülés ellenére idén már állékonyabbnak bizonyulnak az indulóárak is. A régióvezető szerint az alkulehetőség mintegy ötödével csökkent, s idén már számtalan ingatlant adtak el olyan irányáron, amin tavaly még nem volt rájuk érdeklődés. Sőt,

„a vevők versenye miatt előfordult az is, hogy 10 százalékkal a meghirdetett ár felett adtunk el egy átlagosnak mondható budapesti lakást”.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo