Mitől félnek a kkv-k?

A legtöbb közép-európai kis- és középvállalkozás szerint az új technológiák rendkívül költségesek, a legnagyobb kihívást pedig a versenytársak jelentik manapság.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Cisco Systems megbízásából Európa 12 országának 100 kkv-vezetőjével készült interjú az utóbbi időszakban, hogy kiderüljön: melyek a legnagyobb technológiai és üzleti kihívások, melyekkel a szektor tagjainak szembe kell nézniük, ha tartani akarják a jövőben is a fejlődési színvonalukat. Bár a végső eredmények csak október közepén várhatóak, a cseh, lengyel és magyar számok már most nyilvánosságra kerültek.

Korlátok és kihívások

A magyar vállalatvezetők a legnagyobb kihívásnak a versenytársakat jelölték meg, hiszen 71 százalékuk jelölte be ezt a választ, míg Lengyelországban 60, Csehországban pedig alig 26 százaléknak jelent veszélyt a piaci szegmensben jelenlévő többi cég. Regionális szinten második helyre a piaci körülmények követésének feladata került, melyet a magyar kkv-k 66 százaléka tart potenciális kihívásnak, s 55 százalékuk gondként említette meg a pénzügyek szabályozását is.

A technológiák alkalmazásának legfőbb korlátai közül mindhárom országban egyértelműen a költségeket jelölték meg a vállalatvezetők, Magyarországon 64, Lengyelországban 61, Csehországban pedig 42 százalék érezte ezt a legfőbb problémának. Érdekes, hogy míg Magyarországon a hosszú távú megbízhatóság a válaszadók 54 százalékának jelentett problémát, addig Lengyelországban ez az arány mindössze 6 százalék volt. A legfontosabb technológiák esetében egyértelműen a szélessávú internetkapcsolatot említették meg a kérdezett felek, 95 százalékos átlaggal, de több mint négyötödük érezte úgy, hogy a hálózatba kötött PC-k és a megfelelő háttértárolók is nélkülözhetetlenek az üzletmenethez.

Megoldások

Érdekes eredményeket hozott az IT-ügyek kézben tartását firtató kérdés. Magyarországon a kis- és közepes vállalatok 59 százaléka saját rendszergazdát/IT-tanácsadót foglalkoztat az üzletmenet előrelendítése érdekében, 36 százalék külső szakértőnek ad megbízást, míg alig 5 százalék bízza IT-ügyeit a szolgáltatójára. Ezzel szemben csehországban rendre 67, 25 és 7 százalék volt a válaszok aránya, míg Lengyelországban 56, 27 és 17, azaz itt jóval nagyobb arányban bízzák szolgáltatójukra a vállalatok az IT-ügyeik intézését, mint a másik két országban. A technológiai megoldások fejlődésével való lépéstartást mindhárom országban rendkívül magasra tartották - az átlag csaknem 90 százalék lett. Ugyanakkor az IP-telefóniát csak Lengyelországban tartották nagyra, Magyarországon a megoldás jelenlegi, illetve 3 éven belüli alkalmazásának lehetőségére csaknem azonos, 35 százalék körüli eredmény született.

Meglepően alacsony, alig 27 százalék volt azon magyar vállalatvezetők aránya, akik nehezen érthetőnek minősítették a jelen technológiai megoldásait, hiszen Csehországban 52, Lengyelországban pedig 57 százalék volt ez az arány. Csehországban azonban hiába ilyen nagy az értetlenség, a cégvezetők alig 19 százaléka szeretné, ha egy szolgáltató elmagyarázná neki, hogyan segítheti előre üzletét az új technológiai megoldásokkal; Magyarországon 37, Lengyelországban pedig 85(!) százalék volt ez az arány. A legújabb technológiák kihasználhatóságáról is a lengyelek voltak leginkább meggyőződve, hiszen 76 százalékuk hisz abban, hogy ezzel megelőzhetőek a versenytársak, míg Csehországban csak 65, Magyarországon pedig 61 százalék hisz ebben.

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo