Az akció során három olyan föld alatti nukleáris létesítményt (Fordow, Natanz és Isfahan) támadtak, melyekkel szemben az izraeli hadseregnek nincs megfelelő fegyvere. Így a történtek egyik lehetséges értelmezése, hogy az akcióval az USA csak rövidre zárta a történetet, elkerülve egy elnyúló konfliktust.

A Trump-adminisztráció értelemszerűen ezt a narratívát igyekszik erősíteni azzal, hogy lezártnak tekinti a hadműveletet. Bár egyelőre nem egyértelmű, hogy valójában mekkora károkat okoztak a bunkerekben, de minimum évekkel, vagy akár jóval hosszabb távra visszavetették az iráni atomprogramot. Kis érdekesség, hogy most először vetették be élesben a bunkerrobbantó bombákat, melyek tervezésénél kimondott cél volt, hogy alkalmasak legyenek a fordow-i létesítmény megsemmisítésére.

A következő napok minden bizonnyal igen intenzívek lesznek a közel-keleti térségben. Szinte garantálható, hogy válaszként fokozódni fognak az Izrael elleni támadások. A nagyobb kérdés, hogy akár közvetlenül Irán, akár közvetve, valamelyik proxija fog-e támadást indítani a régiós amerikai támaszpontok ellen. Illetve a gazdaságilag ennél is fontosabb kérés, hogy Irán megpróbálja-e lezárni a Hormuzi-szorost, ami önmagára is káros lenne és az öböl-menti országok ellenállását is kiválthatná. Az 1980-as évek óta számos alkalommal fenyegetőzött már vele Irán, de még soha nem lépte meg. Bár a hétvégén az iráni parlament megszavazta a szoros lezárását, de ez nem kötelező érvényű döntés, inkább csak ajánlás, a végső döntés a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács és Ali Hámenei kezében van. Ráadásul az sem biztos, hogy Irán katonailag képes lenne a szoros lezárására, főként az amerikai katonai jelenlét fényében.